Ezek miatt a technológiai újítások miatt lesz 2018 igazi sci-fi

Az előttünk álló év minden eddiginél izgalmasabb lehet technológiai szempontból, és bár az 1200 km/h-val száguldó vákuumvonatra még várni kell, azért így is jó néhány dolog megvalósulhat azok közül, amiket eddig csak a filmekben láttunk.

Magic Leap

Bár arra nem fogadnánk nagy összegben, hogy 2018 lesz az az év, amikor a kiterjesztett valóság ellentmondást nem tűrően utat tör magának (ehhez ugyanis minimum arra lenne szükség, hogy az Apple bemutasson egy AR-szemüveget), az biztos, hogy az idei évben minden eddiginél többet fogunk hallani olyan innovációkról, amik a közeledő "nagy bummot" készítik elő. Bár hosszútávon a legfontosabb ezek közül talán az Apple ARKittel készülő programok lehetnek, a leglátványosabb minden bizonnyal a régóta várt Magic Leap bemutatója lesz, aminek a fejlesztői verziója az ígéretek szerint még idén elérhetővé válik.

Kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó

Tavaly az Apple és a Samsung is óvatos duhaj volt, idén viszont már valószínűleg semmi sem állhat az útjába a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasónak, amiről annyi biztos, hogy a technológia már rendelkezésre áll. Hogy mennyire megbízható, az főleg abból fog kiderülni, hogy a két nagy cég közül valamelyik (esetleg mindkettő) bevállalja-e, hogy a csúcskészülékeikben is használják az új megoldást, de ha ők nem vállalják az úttörő szerepet, néhány kínai gyártó egész biztosan szívesen megteszi ezt helyettük.

Önálló virtuálisvalóság-szemüvegek

A VR-szemüvegeket eddig két nagy csoportra lehetett osztani: voltak a telefonnal használható, olcsó, de gyengébb képességű szemüvegek, meg a baromi drága sisakok, amiket csak baromi drága számítógéppel lehet használni. Idén viszont az Oculus és a HTC is olyan szemüvegek bemutatására készül, amelyekhez nem kell se telefon, se számítógép, minden benne van magában a szemüvegben. A kérdés már csak az, hogy vajon ez-e az a hiányzó láncszem, ami ahhoz kell, hogy a virtuális valóság az eddiginél sokkal szélesebb körben is elterjedjen.

Robotautók

A kérdés már nem az, hogy lesznek-e, csupán az, hogy mikor, hol és ki lesz az első. Valószínű, hogy a technológia és a jogi szabályozás közül az utóbbi lesz az, ami lassítja a robotautók elterjedését, de az Egyesült Államokban például már készül egy olyan törvény, ami lehetővé tenné, hogy akár már az idén 25 ezerre nőjön a közutakon közlekedő önműködő autók száma. Kalifornia és Nevada eddig is elég progresszíven közelített a robotautókhoz, de könnyen lehet, hogy az első fecske nem egy amerikai állam lesz, hanem mondjuk Szingapúr vagy az új dolgokra mindig nyitott Dubaj. Az biztos, hogy a gyártókon nem fog múlni, a Tesla például már elég nagy rössel készül a startpisztoly eldördülésére.

Repülő taxi

Ami a robotautóknál néhány éve lejátszódott, az a repülő taxinál tavaly kezdődött el, amikor többek között az Airbus és az Uber is beszállt a "kinek lesz előbb működő repülő taxija?" versenybe. Ehhez csatlakozott az idei CES-en a Bell is, a helyzetet pedig tovább élezi, hogy a Volvo tulajdonosa nemrég felvásárolta a legígéretesebb repülőautókat fejlesztő céget, így ha idén még nem is közlekedhetünk repülő taxikkal, az év második felében talán már láthatunk néhány prototípust működés közben.

Falcon Heavy

Épül a szupervonat, fúródik a Los Angeles alatti autópálya és a Tesla is csak a zöld jelzésre vár, hogy önműködően közlekedhessen - 2018 kétségkívül Elon Musk éve lesz, amit a zseniális feltaláló rögtön egy űrtörténelmi mérföldkővel indít, hiszen a tervek szerint még ebben a hónapban fellövik a Falcon Heavy rakétát, ami a legnagyobb hordozórakéta a holdutazásokhoz használt Saturn-V óta, és egészen új korszakot nyithat az űrutazás történelmében.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon