Úgy néz ki, mint egy napszemüveg, de annál sokkal többet rejt, ami azért kicsit ijesztő is.

Magyar idő szerint csütörtök este a Facebook bemutatta (első) okosszemüvegét, a Ray-Bannel közös fejlesztésű Ray-Ban Storiest:

Ez lényegében egy felokosított tök hagyományos Ray-Ban napszemüveg, ugyanis a Facebook telepakolta mindenféle jósággal:

  • két, egyenként 5 megpixeles kamerával,
  • hangszóróval,
  • három mikrofonnal,
  • Qualcomm Snapdragon processzorral és
  • touchpaddal.

Mindezek lehetővé teszik a fotók, videók (és filmek) készítését* – a folyamatot egy világító LED jelzi majd –, zene és egyéb audiótartalmak lejátszását, valamint hívások fogadását – ehhez bluetooth-csatlakozás szükséges.

* Kábé 500 kép/30-35 darab félperces videó tárolására alkalmas a szemüveg memóriája, a felvételeket pedig a Facebook View elnevezésű (új) alkalmazással szerkeszthetők és szinkronizálhatóak.

Állítólag a szemüveg egy teljes feltöltéssel kábé hat órát bír ki – tölteni egyébként a tokjában lehet egy USB Type-C kábelen keresztül, ami nagyjából egy órát vesz igényben.

299 dollárba, vagyis olyan 89 ezer forintba fog kerülni – azt nem tudni, itthon lehet-e majd kapni –, és több színben is elérhető lesz.

Csak egy gyors meg jegyeznénk a végére: Egy kicsit ijesztő, hogy gyakorlatilag egy állandóan megfigyelő szemüvegről van szó.

Talán ez is érdekelhet:

Mutatjuk az első képeket a jövőre érkező iPhone 14-ről

Még az idei, 13-as széria modelljeit sem mutatták be.

A Huawei új tabletje Google nélkül is erős versenyző

Teszteltük a MatePad 11-et, aminek vannak korlátai ugyan az Android-mentességéből adódóan, de talán nem is fog annyira hiányozni. Attól függ, mire kell egy tablet.

(Fotó: Ray-Ban)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés