A Cisco a Goodby Silverstein & Partnersszel (GS&P) együtt felbérelt egy belsőépítészt, egy űrturistát, egy asztronauta professzort, valamint egy utazási szakértőt, hogy együtt tervezzenek meg egy galaktikus űrszállodát.

„Tavaly Obama elnök és Elon Musk bejelentette, hogy embert küldenének a Marsra, úgyhogy az ötletünk már nem is tűnik akkora túlzásnak”

– mondta Will Elliot, a GS&P társpartnere és kreatív igazgatója. A projektvideó igen látványosra sikeredett, a 360 fokos túra sora során az űrszálloda társalgóját, hálószobáit, étkezőjét, kilátóját, valamint gravitációmentes medencéjét is megcsodálhatjuk:

„Az egészben az az igazán érdekes, hogy korunk technológiája valóban lehetővé teszi, hogy átlépjünk a képzeletből a valóságba. Mindannyian vándorok vagyunk, és most eljött az idő, hogy kitekintsünk a világűrbe”

– tette hozzá David Barhart, a projektben közreműködő asztronauta professzor. A sci-fi buliban még Nicole Hollis belsőépítész, Anousheh Ansari, az első női űrturista, valamint Brian Kelly, a The Points Guy alapítója és vezérigazgatója vett részt. Itt pedig a kisfilmet is megcsodálhatjuk, amelyet a projektről készítettek:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés