A Waterfall Displayjel a kínai gyártó mondjuk csak azt találta fel, amit a Samsung már évekkel ezelőtt, vagyis hogy a kijelző ráhajlik a telefon széleire, de ettől függetlenül még fene látványos.

Hogy mégsem vagyunk maradéktalanul elégedettek a frissen bemutatott Nex 3-mal, az kizárólag a pletykák miatt van, hiszen a korábbi hírek 6400 mAh-os akksiról és 120 wattos gyorstöltésről szóltak, amivel a telefon 13 perc alatt feltölthető lesz. Ehhez képest a 4500 mAh-os akksi és a 44 wattos gyorstöltés már szinte lehangoló, pedig a Nex 3 minden bizonnyal így is az egyik leggyorsabban tölthető telefon lesz.

A Vivo telefonjának más téren sincs oka szégyenkezni, hiszen nagyjából mindenben felveszi a versenyt az élbollyal: 6,89 colos Full HD kijelző, Snapdragon 855+ proci, modelltől függően 8 vagy 12 GB RAM és persze lesz 5G-s változata is. Amiben viszont a Vivo Nex 3 igazán kiemelkedik, az a hátlapon talalható, 64 megapixeles főkamera, amihez egy 13 megapixeles nagy látószögű és egy 13 megapixeles telefotó lencse társul. Ahogy azt a Nex-sorozattól megszoktuk, a 16 megapixeles előlapi kamera a Nex 3 esetében is a telefon tetejéből ugrik elő.

Egyelőre még nincs hír róla, hogy a Nex 3 pontosan mennyibe fog kerülni és hogy kapható lesz-e Magyarországon, de ha minden igaz, a mai csúcstelefonokénál valamivel soványabb árcédulára számíthatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés