Mintha nem lenne elég, hogy egy tök átlagos iPhone ma már négyszázezer forintba kerül, a OnePlus szerint a lavinaszerű drágulás nem, hogy nem fog megállni, de a java még csak most jön.

A vállalat igazgatója, Pete Lau szerint a következő évben bemutatkozó 5G-s technológia jelentősen megdrágítja a telefonokat, a OnePlus következő telefonjának hagyományos és 5G-s verziója között például 200-300 dolláros árkülönbség is lehet, ami nagyjából 57-85 ezer forintos pluszt sejtet.

Bár az első 5G-s chipjét, a Snapdragon 855-öt éppen tegnap bemutató Qualcomm elnöke szerint ez nem feltétlenül lesz így minden gyártónál, de mi azért nem vagyunk ennyire optimisták: a OnePlus ugyanis éppen arról híres, hogy szuper olcsón adnak csúcskategóriás telefont, a 6T legolcsóbb változata átszámolva mindössze 178 ezer forintba kerül. Ha ők is ilyen brutális drágulással kalkulálnak, akkor nem valószínű, hogy a telefonjait amúgy is egyre drágábban adó Apple-től, Samsungtól vagy Huaweitől sok jóra számíthatnánk.

Az Apple bemutatta minden idők legdrágább iPhone-ját

Az 512 GB-os iPhone Xs Max annyival kerül többe a tavalyi legdrágább modellnél, mint egy olcsóbb csúcstelefon, az iPhone Xr viszont igazi közönség kedvenc lehet.

(Forrás: The Verge, Fotó: OnePlus)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés