Az amerikai hadsereg toborzási gondokkal küzd, mivel nem jelentkezik elég újonc a hadseregbe. Az utóbbi 13 évben először történt meg az, hogy nem sikerült elérni a kitűzött toborzási célszámot, hiszen 76 500 főre helyett mindössze 70 ezer újoncot sikerült a hadseregbe csábítani.

Éppen ezért az U.S. Army változtatna toborzási szokásain, vagyis olyan helyekről is megpróbálnak újoncokat beszervezni, ahova az ember általában nem lehetséges katonák után megy nézelődni.

E-sport-rendezvényekről van szó, igen, ugyanis a kőkemény videojátékosok közül is szemezgetne a hadsereg.

Elsőre furcsán hangzik az ötlet, hogy a napjaik nagy részét számítógépes játékok űzésével töltő, digitális valóságban éldegélő fiatalokat szerveznének be, de hát a kényszer nagy úr.

Egyébként az öltet nem a semmiből jött, hiszen az amerikai hadsereg támogatott már Counter-Strike-bajnokságot is, szóval azért tudtak a létezésükről. A hadsereg a tervek szerint egyenruhás toborzó tiszteket küldene ki e-sport-rendezvényekre, ahol, mint az izmos, jóképű papok a rekatolizáció során, magukhoz csábítanák az elgyengülő halandókat. A U.S. Army egyébként másként is nyitna a digitális szféra felé, ugyanis a közösségi médiában – Facebook, Instagram, Twitch, Twitter – is egyre jobban megvetnék a lábukat. Hiába, az új korok új kihívásokat követelnek, és ez alól a hadsereg sem kivétel.

Ez is érdekelhet:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában