Kicsit megkésve, de itt az Apple HomePod, az Apple válasza az Amazon Echóra és a Google Home-ra.

Nem volt könnyű helyzetben az Apple, hiszen ritkán történik meg velük, hogy egy már létező piacra kell jókora késéssel megérkezniük. Márpedig az otthoni személyi asszisztensek már évek óta léteznek, így nem csoda, hogy az Apple a HomePod bemutatóját szinte egy az egyben a készülék zenei képességeire hegyezte ki.

Nem volt rossz húzás, hiszen (a dizájnon kívül) nagyjából ez az, amiben az Apple személyi asszisztense többet tud a konkurenciánál: az ígéretek szerint teljes értékű hangfalat kapunk, ami sokkal jobban szól, mint az Amazon Echo vagy a Google Home.

A HomePod ezen kívül nagyjából mindenben megegyezik azzal, amit a konkurencia nyújtani tud, kivéve persze, hogy itt Siri válaszol a kérdéseinkre vagy mondja el a híreket és az időjárást. Ahogy az elvárható, a HomePoddal emellett a lakásunk is irányítható, vagyis ha vannak HomeKit-kompatibilis eszközeink, akkor hangvezérléssel kapcsolhatjuk fel a világítást, zárhatjuk be az ajtót és a többi.

Amiben igazán nagy különbség van, az a készülék ára, ugyanis az alig száz dolláros Google Home-mal és a 180 dollárért kapható Echóval szemben az Apple HomePod 350 dollárért lesz kapható, de feltételezzük, hogy aki eddig is az Apple-termékeknek szavazott bizalmat, azt ez az apróság nem fogja eltántorítani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés