És ezek most nem az "Apple-höz közelálló kínai forrásokból" származó információk, hanem annál jóval hitelesebbek: az új iPhone legfontosabb újdonságait lényegében maga az Apple árulta el: a Homepod egyik frissítése szivárgott ki idő előtt, benne az új telefonra vonatkozó részletes információkkal.

Ezek nagyjából megerősítik az eddigi pletykákat, köztük az egyik legmeredekebbet, miszerint

az iPhone 8-ban nem lesz ujjlenyomat-olvasó,

aminek a feladatát egy infravörös szenzorral működő arcfelismerő szoftver veszi át. A megoldást valószínűleg a kényszer szülte, hiszen az Apple régóta dolgozott azon, hogy az iPhone 8-ban az ujjlenyomat-olvasót a kijelzőbe építsék be, de azt már régóta lehetett tudni, hogy gondjaik vannak a technológiával.

Bár az arcfelismerés elsőre előrelépésnek tűnhet, mi azért kicsit szkeptikusak vagyunk, hiszen a nagy konkurens Samsung éppen idén rukkolt elő egy hasonló megoldással a Samsung Galaxy S8-nál, a személyes tapasztalataink alapján pedig az arcfelismerés egyelőre se nem elég kényelmes, se nem elég zökkenőmentes ahhoz, hogy teljes egészében kiváltsa az ujjlenyomat-olvasót.

Az iPhone 8 emellett is tartogat néhány érdekességet, ilyen például a:

  • keret nélküli OLED-kijelző,
  • 3D-s mélységérzékelő szenzorral ellátott duál kamera,
  • üveg hátlap, ami lehetővé teszi, hogy végre az iPhone-t is lehessen vezeték nélkül tölteni.

Egy másik érdekesség, hogy az Apple a hírek szerint megszabadul a rose gold színtől, amit néhány éve éppen ők hoztak divatba, és helyette az iPhone 8 egy sokkal mélyebb, copper gold, azaz rézarany színben lesz kapható.

9to5Mac  on Twitter

Foxconn exec says 'estimated iPhone 8 is not cheap' as new copper gold case image surfaces https://t.co/datsaS2Nu4

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés