Az Apple-rajongók régóta várták, hogy az Apple végre új életet leheljen a jobb napokat is látott MacBook Airbe, ami annak idején igazi kuriózumnak számított, viszont három éve nem kapott igazi frissítést.

Ez alapján sokat azt gondolták, hogy az Apple előbb-utóbb teljesen lemond a szupervékony laptopról, amit igazán nem is volt okuk életben tartani: amikor Steve Jobs 2008-ban bemutatta az első MacBook Airt, az új laptop minden addiginál könnyebbnek és vékonyabbnak számított, ezeket a tulajdonságait viszont időközben a MacBook Pro is átvette.

Ennek megfelelően az új MacBook Air az 1,5 centis vastagságával és 1,25 kilós tömegével se nem vékonyabb, se nem könnyebb, mint a 13,3 colos kijelzős MacBook Pro, igaz, magához képest annál többet fejlődött: az új MacBook Airt nyolcadik generációs Intel i5 proci hajtja, emellett van benne 8 vagy 16 GB RAM, az SSD tárhely mérete pedig 128 GB-tól egészen 1,5 TB-ig terjed. Elég fontos változás, hogy végre a MacBook Air is megkapta a 2560x1600 pixeles Retina kijelzőt, valamint a halkabb, pillangómechanizmussal működő billentyűzetet és a Touch ID ujjlenyomat-azonosítót is. A drágább MacBook Prók jellegzetességének számító touchbar viszont nem került be az Airbe.

Bár Thunderbolt-csatlakozóból négy helyett csak kettőt kapunk, azért így sem túlzás kijelenteni, hogy az Apple a MacBook Airrel saját magának csinált konkurenciát. az Air alig különbözik a belépőszintű 13 colos MacBook Prótól, viszont minimálisan könnyebb, és a 475 ezer forintos indulóárával huszonötezer forinttal olcsóbb is, vagyis ár-érték arányban ha kicsit is, de veri az Apple korábbi laptopját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában