Ismét magyarázkodhatnak az oroszok, az utóbbi időben már sokadszor

A Roszkoszmosz beszámolója szerint az orosz építésű AngoSatot sikeresen pályára állították kedden Bajkonúrból a Zenit–2SB hordozórakéta és a Fregat gyorsítóblokk segítségével, ám a műholddal később a kapcsolat megszakadt, ugyanis az űrszerkezetről nem érkeznek telemetrikus adatok.

A TASZSZ hírügynökség értesülése szerint az összeköttetés a napelemek kinyitásakor szűnt meg, a kapcsolat megszakadását feltételezhetően a komputer- vagy a kommunikációs rendszer meghibásodása okozta – bár a szakértők kiemelték, hogy még nem adták fel a reményt a kommunikáció helyreállításával kapcsolatban.

Dmitrij Rogozin űrhajózásért felelős miniszterelnök-helyettesnél pedig eléggé betelhetett a pohár, ugyanis még a novemberi balesettel kapcsolatban jegyezte meg azt a napokban, hogy a Vosztocsnijból startolt Szojuz hordozórakétájának az irányszögét úgy számították ki, mintha Bajkonurból bocsátották volna fel. Upsz.

Kedd este lőtték fel a Zenit–2SB hordozórakétát. Forrás: Roszkoszmosz

A miniszterelnök-helyettes a Rosszija 24 hírtelevíziónak adott interjújában nem kertelt, és többek között azt is kiemelte, hogy képtelen elfogadni azt védekezésként, hogy a baleset egy húszéves szoftver miatt történt; majd többek között rendszerszerű hibákkal vádolta a Roszkoszmosz vezetését, és hangsúlyozta a technológiakorszerűsítés szükségességét.

És ha mindez nem volna elég, a ruszkiknak a kontinensen végigvonuló radioaktív felhő miatt is magyarázkodniuk kellett néhány hete:

Elvileg kiderült, hogy miért vonult végig radioaktív felhő Európa fölött

A francia Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) november 9-én arról számolt be, hogy az egészségre és a környezetre káros hatásokkal nem bíró radioaktív felhő vonul végig Európa fölött - az Urál déli része fölött például a ruténium 106-os radioaktív izotópja megengedett értékének az ezerszeresét mérték a légkörben.

(forrás: Phys.org, MTI, NASA)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon