Az Uber azok után, hogy jó nagy port kavart szerte a világon – többek között szeretett taxisaink körében is –, nem hogy nem hátrál meg, hanem a tétet is kész emelni. Ugyanis a jövőben légi járműveivel forradalmasítaná a (tömeg)közlekedést.

„A repülés sokkal hatékonyabb városi közlekedést tesz lehetővé, az emberek pedig rengeteg időt nyernének azzal, hogy nem kell munkába döcögéssel vesződjenek” – állítják az Uber szakemberei.

A terv szerint apró, elektromos repülőgépekkel oldanák meg a közlekedést, futópálya-építésre pedig nem lenne szükség, mert a gépek függőlegesen szállnának fel, majd pedig le.

Az Uber bekeményít

Az ilyen fel- és leszállásra alkalmas gépekhez (V/STOL) a technológia már lényegében adott, így nem kell a fejlesztést az alapokról kezdeni. Ha az Uber tervei egy napon valósággá válnak, akkor Los Angelesből San Joséig mindössze 20 perc alatt eljuthatnánk az eddig megszokott bő másfél óra helyett.

Ehhez vajon mit fognak szólni a taxisok?

Bár a repülésről manapság nem az jut rögtön az eszünkbe, hogy milyen rém olcsó mulatság, az Uber fejlesztői szerint jövőben a szolgáltatás árára sem lenne panasz. Vajon ha egyszer valóban összejön a dolog, az is bökni fogja a taxisok csőrét?

(forrás: The Guardian, CNN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés