Bár a Galaxy S10 bemutatásáig még sok minden fog történni a Samsung háza táján (például jön egy új Note és talán egy hajtogatható telefon is), a Concept Creator csapata már most eljátszadozott a gondolattal, milyen lehet a jövőre érkező csúcsteló.

A látványos videót részben az eddig kiszivárgott pletykák, részben pedig a fantáziájukra hagyatkozva alkották, de annyira azért nem szakadtak el a valóságtól: az elképzeléseik szerint a Samsung dizájnban nem készül semmi igazán váratlanra, csak haladnak szépen tovább a megkezdett úton. Nagy trükkökre amúgy nem is lesz szükségük, hiszen az eddiginél is vékonyabb alsó és felső kerettel ellátott S10 a mobilipar Mona Lisája lenne, Jony Ive legyen a talpán, aki ennek a nyomába érne.

Viszonylag biztonságos tippnek tűnik, hogy a következő telefonnál a Samsung is beáll abba a sorba, aminek az elején az iPhone álldogál, és a telefonon nem egymás mellett, hanem egymás alatt lesz a két kamera. Emellett a Concept Creator ujjlenyomat-olvasót sem tervezett a telefonra, amiben szinten van ráció, bár mi azért nem vagyunk benne biztosak, hogy a kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasók már a jövő év elejére elérik a megbízhatóságnak azt a szintjét, hogy a gyártók elhagyják a telefonokról a hagyományos ujjlenyomat-olvasót.

A konceptvideó készítői ezt leszámítva arra számítanak, hogy a Samsung óvatos duhaj lesz, a fantázia szülte S10-en nem látunk sem tripla kamerát, se a telefon tetejéből előugró szelfikamerát, sem pedig semmilyen más igazán váratlan húzást, de persze ennyire korán ilyenekről még akkor sem igazán tudhatnánk, ha a Samsung készülne valamilyen meglepivel.

A Samsung csúcstelefonjával még mindig nem lehet mellényúlni

A Galaxy S9 majdnem minden területen képes volt fejlődni az egy évvel korábbi modellhez képest.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés