Bár az utóbbi évek leginkább arról szóltak, hogy az oroszok és az amerikaiak hogyan licitálnak egymásra a fejlettebbnél fejlettebb, következő generációs vadászgépekkel, a britek most jelezték, hogy azért még ők is itt vannak, és a Farnborough légiszalonon bemutatták azt az új repülőgépet, ami a tervek szerint a 2030-as évek közepétől válthatja majd le a korosodó Eurofighter Typhoonokat.

A második világháborús Hawker Tempest után elnevezett gép mai szemmel nézve még kissé sci-finek tűnhet, hiszen a tervek szerint pilóta nélkül is képes lesz repülni, és megjelenésre sokkal inkább hasonlít az amerikai F-35-ös vadászgépre, mint az orosz Szuhoj Szu-57-re.

A Tempest Fighter Jetről jelenleg annyit lehet tudni, hogy a tervezésében és gyártásában részt vesz a Typhoont is gyártó BAE Systems, valamint a számos repülőgép-hajtóművet és az F-35-ös függőleges felszállását lehetővé tevő rendszert is készítő Rolls-Royce, de ennél többet egyelőre nem árultak el a készülő gépről.

Paul Cartmell (@thecarpenter666) által megosztott bejegyzés,

(Forrás: Jetfly.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában