Bemutatták a legyőzhetetlen francia tengeralattjárót

A Naval Group a franciaországi Euronaval kiállításon mutatta be annak a tengeralattjárónak a terveit, ami egészen brutális felszerelésének köszönhetően szinte láthatatlan lesz az ellenség számára, és egész fegyverarzenált tud magával cipelni.

Az SMX-31 Electric tengeralattjáró tervezői egy sor kőbevésett szabályt kidobtak a kukába: az ámbráscetről mintázott tengeralattjáróról többek között eltűnt a parancsnoki torony, a hagyományos nukleáris vagy dízelhajtás helyett pedig pusztán elektromos motorok hajtják.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kevin Bsns (@k_bsns) által megosztott bejegyzés,

Ennek, a különleges, hatszög alakú borításnak, és a tengeralattjáró külső burkolatán elhelyezett akusztikai, elektrooptikai és elektromágneses szenzoroknak köszönhetően a Naval Group szerint az SMX-31 teljesen észrevehetetlenül tud közlekedni ellenséges vizeken is, miközben egymaga is hatalmas pusztítást tud okozni. A kapacitása 46 torpedó és rakéta szállítására is elegendő, emellett vízalatti és repülő önjáró járművek kibocsátására is képes - utóbbiakat úgy is fel tudja bocsátani, hogy közben nem kell a felszínre emelkednie.

Az SMX-31 egyébként 243 méteres mélységig tud merülni, a maximális sebessége pedig 37 km/h víz alatt, de ami ennél is figyelemreméltóbb, hogy a 70 méter hosszú és 3400 tonnás tengeralattjárót a nagyfokú automatizációnak köszönhetően mindössze 15 fős legénység is képes üzemeltetni, ami a töredéke a jelenlegi tengeralattjárók legénységének.

(Forrás: Popular Mechanics, EDR Magazine)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon