Az első nagyobb „intézményesült gamerláz” még a 2000-es évek elején alakult ki a Starcraft körül Dél-Koreában, ahol profi ligát indítottak a legjobb játékosoknak, majd idővel az egész jelenség világméretűvé vált – a kockák közben óriási pénzeket zsebelhettek be, és bizony a meccseket nem kis felhajtás övezte.

Azóta ez a láz egyre több játékot megérintett, az akciójátékok közül pedig a Counter-Strike az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő már évek óta. Mivel

ezek az online is űzhető játékok alaposan kinőtték magukat a sötét szobákból,

bizonyos körökben már önálló sportágként (E-sport) tekintenek rájuk, amely megállapítással természetesen vitába lehet szállni, azonban a világméretűvé vált jelenség mellett elmenni csak úgy nem lehet – ugyanis milliós tömegeket mozgat meg.

Ezek a gamerek természetesen hivatásszerűen űzik a játékot, és simán képesek naponta 14 órát is gyakorolni, hogy a legjobbak között legyenek. Ebbe a világba kóstolhatnak bele ezentúl a magyar nézők is, ugyanis a

Counter-Strike legjobbjai december 3-án, magyar idő szerint 22 órától fognak összecsapni Atlantában, a döntőt pedig a Spíler TV élőben közvetíti majd.

Az eseményeket az évek óta E-sportok közvetítésével foglalkozó, a hazai CS:GO-közösségben már jól ismert Retkes „sPrAY” Patrik, illetve Bíró „Hemi” Tamás fogja kommentálni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában