Egészen fantasztikus dolgot jelentett be Elon Musk a Mars-utazással kapcsolatban

A Tesla és a SpaceX alapítója szó szerint begyújtotta a rakétákat, hiszen alighogy fellőtték a Falcon Heavyt, Elon Musk már arról beszélt az SXSW-konferencián, hogy a Mars-rakéta egy éven belül készen fog állni az első útjára.

Talán nem kell mondanunk, hogy ez mennyire komoly előrelépés lenne a tervezett Mars-utazás szempontjából, hiszen Elon Musk eredeti célkitűzése szerint az első BFR (Big Falcon Rocket) már 2022-ben elindulna a vörös bolygóra, két évvel később pedig már asztronauták is mehetnének a Marsra. Bár ezeket a terveket mindenki szkeptikusan fogadta, és a legtöbben eddig azon a véleményen voltak, hogy 2030 előtt nem nagyon lesz itt semmilyen Marsra szállás, de ha a BFR jövőre már tényleg repülni fog, akkor ki tudja.

Azt mondjuk maga Elon Musk is elismerte, hogy az emberek szerint az általa kitűzött céldátumok legendásan optimisták (gondoljunk csak a Falcon Heavyre, amit eredetileg 2013-ban tervezett fellőni), de azért az már elég biztosra mondható, hogy ha a BFR-nél lesz is csúszás, az nem lesz annyira súlyos, mint a Falcon Heavy esetében.

Elon Musk amúgy nem volt mindennel kapcsolatban ennyire optimista, ugyanis az előadásán újra elővette a mesterséges intelligenciát, ami

Musk szerint amúgy a Mars minél gyorsabb kolonizálására azért (is) lenne szükség, hogy biztosítsa az emberiség fennmaradását, ha a mesterséges intelligencia megvadulna - ha igaza lesz, akkor Elon Muskra nem csak zseniális feltalálóként, hanem az emberiség megmentőjeként fognak emlékezni.

(Nyitókép: Getty)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon