Igen, sejtjük, hogy vannak kérdéseid, és igyekszünk őket a legjobb tudásunk szerint megválaszolni.

Tehát először is:

a japán Clouds Architecture Office terve inkább csak amolyan gondolatkísérlet, mint vérkomoly projekt,

aminek az elméleti alapját az adja, hogy a NASA a tervek szerint 2021-ben megpróbál eltéríteni egy aszteroidát, amit aztán Hold körüli pályára állítanának. És ha a Hold körül már kering egy aszteroida, akkor miért ne keringhetne a Föld körül is, nem?

A Clouds AO elképzelései szerint pedig egy ilyen aszteroida pont alkalmas lenne rá, hogy rádrótozzanak egy felhőkarcolót, ami aztán úgy imbolyogna a Föld felett, mint egy valódi égi város. Az Analemma Tower minden nap nagyjából egy nyolcas alakú útvonalat járna be New York és Dél-Amerika között, a csúcspontokon pedig lelassulna, így lehetőség lenne utántölteni a készleteket, a lakók pedig elegánsan, ejtőernyővel leereszkedve csatlakozhatnának be a lenti világ forgatagába.

Mivel a torony teteje nagyjából 32 kilométeres magasságban, vagyis jócskán a sztratoszférában lenne, így az energiaellátás nem okozna gondot, ugyanis a hatalmas napelemeket reggeltől estig folyamatosan érné a napsütés. A vízrendszer alapvetően zárt lenne és újrahasznosításra épülne, a kieső készletet pedig esőből és az útba eső felhőkből pótolnák.

Bár a látványtervek tényleg bámulatosak, az enyhén megalomán épülettel azért így is vannak apró kis problémák: bár a tervezők kiemelik, hogy a felhőkarcoló ablakai ellenállnának a légköri nyomásnak, ezt azért nem lenne ennyire egyszerű megoldani, hiszen a 32000 méteren tapasztalható -40 Celsius fok és vákuumközeli állapot például nem annyira alkalmas a hosszú, tartalmas élethez (az U-2 pilóták már húsz kilométer magasan is csak szkafanderben repülhetnek).

Ezt a bökkenőt a Cloud AO nagyvonalúan annyival zárja le, hogy "az űrállomáson is évtizedek óta élnek asztronauták, annyira rossz csak nem lehet", de ha ebben igazat is adunk nekik, azt azért nekik is el kell ismerniük, hogy a több tíz kilométer magas épülethez még csak hasonlót sem építettek soha, és elég nehéz elképzelni, hogy egy ilyen ötletet bárki is képes lenne finanszírozni. Persze álmodozni attól még lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés