Ekkora aszteroida ritkán merészkedik olyan közel a Földhöz, mint ma éjszaka

A 2018 CB-re keresztelt aszteroida eléggé közel halad el bolygónk mellett, de baj azért nem lesz.

A csillagászok február 4-én észlelték az égitestet, ami ma este, magyar idő szerint 23 óra 30 perckor kábé 64 ezer kilométerre közelíti meg a Földet.

Mivel az aszteroida Föld-Hold távolságon belül (384 402 kilométer) fog elszáguldani bolygónk mellett, így ezt is potenciálisan veszélyesnek nyilvánították a szakértők, ugyanakkor a NASA szerint becsapódásától nem kell tartani.

Minden 9 millió kilométernél közelebb elhaladó aszteroida földközelinek számít, így ez is.

Az aszteroida átmérőjét 15-40 méterre becsülik, a NASA pedig azt mondja, hogy ekkor aszteroida ritkán, évente talán egyszer vagy kétszer közelíti meg ilyen közel a bolygónkat.

Ezt megússzuk, de ezt nem:

(Forrás / fotó: Independent)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon