Egyszer már írtunk róla, miféle csodákra képes az eSight, a készítők viszont azóta tovább csiszolták a technológiát, ami így még jobb és nem utolsó sorban megfizethetőbb lett.

A eSight 3 nagyjából úgy működik, mint a korábbi verziók, vagyis a sisak elején elhelyezett kamera képét vetíti ki a szemüvegben található lencsékre, úgy módosítva a kontrasztot, a fényerőt és egyéb dolgokat, hogy a végeredmény a részleges látáskárosultak számára sokkal jobban látható legyen.

A eSightot emellett ellátták autofókusszal is, de természetesen arra is van lehetőség, hogy a használója manuálisan fókuszáljon rá bizonyos dolgokra.

Bár a szemüveg ára sokat csökkent az elődjéhez képest, tízezer dolláros, vagyis közel hárommillió forintos árával egy átlagos ember számára még így is nehezen megfizethető, de figyelembe véve, hogy a technológia alapvetően nem sokban tér el egy VR-szemüvegtől, talán reménykedhetünk benne, hogy a közeljövőben lényegesen alacsonyabb áron is elérhetőek lesznek a hasonló eszközök.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában