Kilométeres sorok, napok óta a hóban, jégben várakozó fanatikus rajongók és igazi népünnepély - a soron következő iPhone boltokba kerülésének napján jellemzően ilyen kép szokta fogadni a bámészkodókat az Apple Store-ok előtt.

2014-ben például ilyen posztapokaliptikus állapotok uralkodtak a Regent Streeten az iPhone 7 boltokba kerülésének napján.

Ehhez képest idén ez a lehangoló látvány fogadta az embert a legnagyobb londoni Apple Store bejárata előtt.

Hogy mennyire drámaian visszaesett az érdeklődés, azt talán ez a Twitteren terjedő kép szemlélteti a legjobban (2010 vs 2017).

Brendan Ryan on Twitter

Barely a dozen shoppers queue at @Apple's flagship #London store for launch of tech firm's new £700 #iPhone8

A Mashable helyszíni tudósítója szerint közelebbről sem volt jobb a helyzet, az iPhone 8 annyira hidegen hagyta a londoniakat, hogy a személyzet és a fotóriporterek többen voltak, mint a vásárlók.

Mielőtt még az Apple-utálók hangosan felkacagnak, tegyük hozzá, hogy

  • más gyártók telefonjai miatt eleve nem szoktak tömegek gyűlni a boltok köré, szóval az Apple legfeljebb PR-szempontból szenvedett kisebb vereséget,
  • és a látszólagos érdektelenség oka, hogy a valódi csúcstelefont, az iPhone X-et majd csak november 3-tól kezdik el árulni.

Akkor minden bizonnyal jóval nagyobb tömeg várakozik majd a boltok előtt, pláne, hogy a hírek szerint az X-ből az árusítás megkezdésekor csak nagyon korlátozott készlet fog rendelkezésre állni.

És persze azt is jegyezzük meg, hogy a fotók alapján valójában csak az angolok voltak ennyire közönyösek az iPhone 8-cal szemben. New Yorkban például egész szép kis tömeg verődött össze a bolt előtt.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés