A Facebook reagált egykori vezetőjük velős kritikáira

Chamath Palihapitiya néhány napja tett velős kijelentéseivel került médiaközéppontba. Az egykori Facebook-nagyágyú, aki 2005-től 2011-ig dolgozott a közösségimédia-óriásnál, és pályája csúcsán a felhasználói bázis növekedéséért felelős alelnökként szolgálta a cég érdekeit, egy YouTube-ra feltöltött interjúban jegyezte meg többek között azt, hogy már megbánta, hogy szerepe volt a Facebook világuralomra törésében.

Szerinte a közösségi média legnagyobb veszélye az, hogy önigazolás-spirálba kényszeríti a felhasználókat, akik függővé válnak attól a dopamintól, amely a lájkok és kommentek következtében szabadul fel a szervezetükben.

Chamath Palihapitiya

Időközben természetesen a Facebook is megszólalt az ügyben. Az általuk kiadott közleményben igazából nem mentegetőznek – csak kicsit. Kiemelik, hogy már nem olyan elvek szerint működnek, mint hat évvel ezelőtt, és minden nap keményen melóznak azon, hogy fejlődjenek, és hogy a társadalom hasznos tagjává váljanak:

„Amikor Chamath a Facebooknál volt, az új közösségimédia-tapasztalatokra, valamint a Facebook növekvő világára összpontosítottunk. A vállalatunk teljesen megváltozott azóta, és ahogyan növekedtünk, rájöttünk, hogy a felelősségünk is nőtt. Nagyon komolyan vesszük a saját szerepünket, és keményen dolgozunk azon, hogy fejlődjünk. Külső szakemberekkel és tudósokkal együtt végzünk kutatásokat arra vonatkozóan, hogy megértsük a szolgáltatásunknak a jólétre gyakorolt hatásait, és készek vagyunk csökkenteni nyereségességünket is annak érdekében, hogy korrekt módon szolgáljuk ki továbbra is a felhasználókat.”

Nos, te mit gondolsz?

(via)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon