A SpaceX-nek több sikertelen kísérlet után nemrég sikerült épségben visszahoznia a Földre egy többször felhasználható rakétát, a történelmi eseményről pedig egy olyan videót forgattak, amitől a legközömbösebb ember is azonnal euforikus állapotba kerül.

Elon Muskéknak nagyon kellett ez a siker, hiszen addig-addig kísérleteztek sikertelenül a tengeri platformra való leszállással, amíg a rivális Blue Origin egyszer csak beelőzte őket. Hogy a mostani kísérletnek mekkora tétje volt, az a videóból hajszálpontosan kiderül: a SpaceX dolgozói nagyjából úgy örvendeztek az irányítóközpontban a landolás után, mintha éppen a Föld felé tartó, az emberiség biztos kipusztulását jelentő aszteroidát sikerült volna darabokra robbantaniuk.

A SpaceX válláról tehát ezzel végre lekerült a bizonyítási kényszer, és Elon Musk már be is jelentette, hogy visszatérnek az eredeti tervhez, és a sikertől megtáltosodva már most vasárnap újra megpróbálják egy tengerben úszó platformra letenni a Falcont.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában