A SpaceX fellőtte a világ legerősebb rakétáját, ami egy új kor kezdete lehet.

A Falcon Heavy kedden, magyar idő szerint este háromnegyed tízkor emelkedett a magasba a floridai Cape Canaveralból, fedélzetén egy Tesla Roadsterrel, hogy végső céljaként elérje a Marsot.

A kilövés nem is mehetett volna olajozottabban, hiszen a három első fokozatú rakétából kettő sikeresen visszatért, és tökéletes szinkronban landoltak a szárazföldön (a harmadik rakétáról, aminek a vízi leszállóhelyen kellett volna landolnia valamivel később, egyelőre nincsen hír).

A Falcon Heavy a legerősebb rakéta a holdutazáshoz használt Saturn V óta, de Elon Musknak a holdra szállásnál is komolyabb tervei vannak vele, ugyanis a Falcon Heavy kilövése lehet az első nagyobb lépés a Mars meghódítása felé. Ez már nem Falcon Heavy feladata lesz, a SpaceX a Mars-utazáshoz egy teljesen új rakétát fejleszt Big Falcon Rocket (korábbi nevén Big Fucking Rocket) néven, de a Falcon Heavyvel szerzett tapasztalatok felbecsülhetetlen fontossággal bírnak majd.

Az óriásrakéta a sikeres kilövés után néhány órán keresztül a Föld körül kering, majd egy utolsó nekirugaszkodással Nap körüli pályára állítja magát, aminek eredményeként végül elérheti a Marsot.

A Falcon Heavy egyébként nem mindennapi rakománnyal vágott neki az útnak, hiszen a rakétára rögzítettek egy Tesla Roadstert is, aminek fedélzeti számítógépén a "DON'T PANIC!" felirat látható (természetesen csupa nagybetűvel), és élő közvetítésben lehet nézni, hogy éppen merre jár.

Elon Musk on Twitter

View from SpaceX Launch Control. Apparently, there is a car in orbit around Earth. https://t.co/QljN2VnL1O

(Fotó: Getty, SpaceX)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés