Az amerikai űrhivatal szakemberei folyamatosan olyan technológiai eszközök fejlesztésén dolgoznak, amelyekkel az űrhajósok biztonságát jobban tudnák szavatolni a jövőben. Ez a törekvés még inkább érthetővé és kézenfekvővé válik akkor, amikor belegondolunk, hogy hamarosan embert küldünk a Marsra, és ki tudja, egy napon talán a sokat emlegetett kolonizációra is sor kerülhet.

A NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) nevű űrközpontjában dolgozó mérnökcsapat egy különleges űrruhát fejlesztett ki, amely első látásra kissé úgy fest, mint egy futurisztikus mosogatórongy, vagy egy díszes tányéralátét. De amint továbbgondoljuk a történetet, s elképzelünk benne egy űrhajóst, máris eszünkbe juthatnak a lovagkor láncingbe bújtatott harcosai:

Csak ez a szerkó kardszúrás helyett elsősorban a meteoritok és a kozmikus hulladék ellen nyújt védelmet – ezek jelentik ugyanis a legnagyobb veszélyt az űrséták során. Az anyag továbbá nagyon rugalmas és ellenálló; az egyik oldala elnyeli, a másik pedig visszaveri a fényt, így kiváló hőszigetelő. A középkori láncruháktól eltérően ezt a fémszövetet nem különálló darabokból rakták össze, hanem egy 3D-nyomtatóval, egészben hozták a világra. Tehát a létrejöttekor már a kis páncéldarabok a szomszédjaikhoz voltak csatlakoztatva.

„Úgy hívjuk, hogy »4D-nyomtatás«, mert az anyag geometriája mellett annak funkcióit is kinyomtathatjuk” – árulta el Raul Polit Casillas, a JPL mérnöke.

A tervek szerint az űrszondák, illetve a különböző űrjárműk külső szigetelését is ezzel oldhatják majd meg a jövőben. A NASA szakemberei továbbá úgy vélik, hogy a ruhát egy napon akár az űrben is legyárthatják majd a megfelelő berendezés mellett, adott tervrajzok alapján – a megmaradt alapanyagokat vagy a fölösleges láncingeket pedig könnyen újra lehetne hasznosítani. Ez kifejezetten jól jöhetne mondjuk akkor, ha úgy járnánk, mint Matt Damon a Mentőexpedícióban (The Martian), és ott ragadnánk az univerzum egy távoli pontján – ugyanis ilyenkor minden felhasználható eszköz, illetve nyersanyag felbecsülhetetlen értékkel bír.

(forrás: Mashable, Nasa, Yahoo)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában