Az első kínai űrállomást még 5 éve, 2011 szeptemberében küldték Föld körüli pályára, de kínai szerkentyűhöz hűen pár hónapja megadta magát. Chuck Norrison kívül pedig nincs ember a Földön, aki irányíthatná a 8,5 tonnás óriást, így az hamarosan a bolygón fog landolni – persze ahogy azt illik, darabokban.

Az egyik illetékes kínai hivatal szerint a Tienkung-1 jelenleg még boldogan kering úgy 370 kilométeres magasságban a Föld körül, de nem sokáig. Ugyanis jövőre végleg elköszön a termoszférától, és hazalátogat imádott bolygónkra. Feltehetőleg ősszel.

A kínaiak szerint nem kell parázni, szerintük az űrállomás majd elég a légkörben. Többnyire. Jonathan McDowell asztrofizikus szerencsére kicsit pontosabban fogalmazott: néhány nagyobb darab, mint például az űrállomás motorjai túlélhetik a zuhanást, és bizony a fejünkre eshetnek. Vagy házunkra, pajtánkra.

„Akár 100 kilós darabokról is lehet szó, amelyek bizony elég nagyok ahhoz, hogy óriási károkat okozzanak” – emelte ki McDowell.

Persze, csak akkor ér minket az áldás, ha jókor vagyunk jó helyen. Azaz valahol a északi szélesség 43. foka és a déli szélesség 43. foka között. Igen, ez egy eléggé nagy terület, mely Afrikát, Ausztráliát, az Egyesült Államokat, Kínát és majdnem egész Dél-Amerikát magába foglalja. Ja, igen: Dél-Európát is – nagyjából a piros görbe alatt:

Csak hogy néhányat nagyobbat megemlítsünk az érintett országok közül: Portugália, Spanyolország, Olaszország, Bulgária, Görögország, Törökország, Szerbia. Hogy hol és mikor fognak földet érni a 8,5 tonnás űrállomás nagyobb darabjai, azt majd csak jövő ősszel, az esemény előtt néhány nappal tudják megmondani.

(forrás: The Guardian, CNN, HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában