Szeptember elsején lesz egy fontos dolgod: nézz fel este az égre!

Hétmillió kilométeres, azaz biztonságos távolságban halad el a Föld mellett pénteken a Florence nevű aszteroida, amely 4,35 kilométeres átlagos átmérőjével a legnagyobb földközeli kisbolygók közé tartozik.

Noha nagy mérete és a Föld pályájának metszése miatt a Florence a „potenciálisan veszélyes” kategóriába sorolható – ahogyan az a későbbi ábrán is látható –, a kisbolygó egészen biztosan nem ütközik össze a Földdel, legalábbis néhány svájci csillagász szerint. (Zaharovics professzor úrnak mondjuk erről is meglehet a maga véleménye.)

Méretei miatt a Florence sokkal fényesebben fog majd csillogni az égen, mint a mindössze 650 méter átmérőjű 2014 JO25 aszteroida, amely áprilisban 1,8 millió kilométeres távolságban száguldott el a Föld mellett.

Ilyen közel fog a Florence a Föld mellett elhaladni:

A Florence szeptember 1-jei elhaladását teleszkópokkal figyelik majd, és közben a NASA is radarméréseket végez. A csillagászok szerint egy jó távcsővel – felhőtlen idő esetén – gyakorlott megfigyelők is láthatják az aszteroidát péntek este, amint nagy sebességgel elszáguld a Vízöntő, a Delfin és a Csikó csillagképek találkozásánál – persze érdemes a nagyvárosoktól távol maradni a megfigyelés idején, ugyanis a fényszennyezés jelentős mértékben ronthat az égbolt sötétségén.

A kisbolygót egyébként Schelte J. Bus amerikai csillagász fedezte 1981 márciusában, de a nevét Carolyn Shoemaker aszteroidakutató javasolta Florence Nightingale, a modern betegápolás megalapozója emlékére.

Legalább erre az aszteroidára számítunk, arról, amely ősszel haladt el mellettünk, csak utólag értesültünk:

Elszáguldott a Föld mellett egy aszteroida úgy, hogy csak a legvégén tudtunk róla

A 2016 VA névre keresztelt aszteroida november 2-án, valamennyivel éjfél után viharzott el imádott bolygónk mellett. Persze itt a távolságokat ne a kocsma-közért-buszmegálló egyenlet alapján próbáljuk besaccolni, hanem mondjuk a Hold Földhöz mért helyzete alapján. Az aszteroida ugyanis kb. ötször olyan közel volt hozzánk - kb.

(forrás: MTI, NASA, Space)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon