Lehetséges, hogy most egy kicsit jelentéktelennek fogod érezni magadat, ugyanis az NPR csinált egy egészen fantasztikus videót, amiben egy amerikaifoci-pályán mutatják be a Föld eddigi történetét. A lényeg pedig még akkor is tisztán érthető, ha egy mukkot sem beszélsz angolul.

A lényeg pedig az, hogy a Föld teljes, 4,5 milliárd éves történetében az emberiség a maga 200 ezer évével bizony csak egy noname epizódszereplő, akik éppen csak az end zone-tól néhány milliméterre helyezkednek el. Még az oroszlán is sokkal régebben van itt. Persze az is igaz, hogy az emberiség ebben a rövidke időben is egészen figyelemre méltó fejlődést tudott felmutatni, szóval az is lehet, hogy inkább büszkének kéne lennünk magunkra, elvégre

a dinoszauruszok például több millió év alatt sem találták fel a Facebookot, de még egy nyomorult könyvet sem sikerült összehozniuk.

A videóból más érdekességek is kiderülnek, például:

  • A T-Rex időben közelebb állt az ember megjelenéséhez, mint a Sztegoszauruszhoz.
  • Bár az ember még éppen csak most jött, maga az élet azért elég gyors volt: alig hétszázmillió év elég volt hozzá, hogy az első egysejtűek létrejöjjenek.
  • Amivel szépen beelőzték a levegőt, az oxigén ugyanis csak 2,3 milliárd éve kezdett el felgyülemleni az atmoszférában. Vagyis ha nem is vadiúj dologról van szó, de azért mégis eltelt 2,2 millió év úgy, hogy a Földön egyáltalán nem volt levegő.

Ennyit arról, hogy régen minden jobb volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában