Aki múlt szombaton indult az űrbe, nagyon megszívta, a tavaszias idő valóságos csúcsforgalmat idézett elő a sztratoszférában.

Eddig ugye hasonló helyzetben a Balatonra indultak a népek, de a szombati három rakétakilövésből arra következtetünk, hogy a világ általános életszínvonala olyan ütemben emelkedik, hogy kicsit módosultak az úti célok. A gyönyörűen kidolgozott teóriánk értékéből némileg levon, hogy emberek csak az egyik rakétában utaztak, a bajonkuri űrközpontból fellőtt Szojuz TMA-16M fedélzetén, de a három kilövés egy nap alatt így is egészen elképesztő szám.

Gennady Padalka, Mikhail Kornienko és Scott Kelly egyébként történelmet írni utaztak az űrbe, egész pontosan a Nemzetközi Űrállomásra, ahol kereken egy évig fognak élni. Az ISS-en eltöltött eddigi leghosszabb idő mindössze száz nap volt, így az asztronauták felbecsülhetetlen értékű információt fognak szolgáltatni a későbbi hosszú távú űrutazásokhoz.

Alig két órával később, magyar idő szerint 22.46-kor egy másik Szojuz is felszállt a francia guyanai Kourouból, amely az Európai Űrügynökség (ESA) Galileo-programjához szükséges két műholdat juttatta el a Föld körüli pályára.

És ezzel még nincs vége, ugyanis szombat délelőtt egy harmadik rakéta is elhagyta a Föld légkörét: az indiai űrhivatal Polar Satellite Launch Vehicle-ja a Satish Dhawan űrállomásról szállt fel, hogy pályára állítsa az indiai regionális navigációs rendszer negyedik műholdját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés