Ultrahangos ujjlenyomat-olvasót kapott a Honor szuperolcsó csúcsmobilja

Európában is bemutatták a Honor 10-et, ami tényleg pofátlanul olcsó lesz, pedig majdnem annyit tud, mint a Huawei P20.

A majdnem annyit persze az alapmodellhez képest kell érteni, hiszen a Honor 10 nem kapta meg a P20 Pro tripla kamerás megoldását, és a szuperlassításnak is híján van - ezt mondjuk eddig is tudtuk, hiszen a telefont Kínában már egy hónappal a nemzetközi bemutató előtt bemutatták. Ami viszont egészen egyedi a Honor telefonjában (és a kínai bemutatón nem kapott túl nagy hangsúlyt), hogy a Honor 10-ben ultrahangos ujjlenyomat-olvasó van a megszokott optikai szenzor helyett.

Az ujjlenyomat-olvasó persze technikailag ott van a telefon alján, de mivel az egész telefont üveg borítja, ezért nézőpont kérdése, hogy akkor ezt most nevezhetjük-e kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasónak vagy nem. Az biztos, hogy a technológia ugyanaz, ami a hamarosan mindent letaroló kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóknál, és a The Verge szakírója szerint elég megbízhatóan működik, szóval ez mindenképpen biztató előjel a jövőre nézve.

A Honor 10 másik érdekessége az IR blaster, avagy infravető, ami az arcfelismerésben játszik komoly szerepet, és a legtöbb csúcstelefonban nem található meg, vagyis a Honor telefonja elvileg megbízhatóbb arcazonosítást tesz lehetővé, mint a legtöbb konkurens teló.

A nemzetközi piacra szánt Honor 10-ben hat helyett csak négy gigabájt RAM-ot találunk, ezen kívül viszont minden másban megegyezik a kínai verzióval. Emlékeztetőül íme a specifikáció:

  • 5,84 colos, 2280x1080 pixeles LCD kijelző
  • Hisilicon Kirin 970 proci
  • 4 GB RAM
  • 3400 mAh-os akksi
  • 24+16 megapixeles hátlapi és 24 megapixeles előlapi kamera
  • Android 8.1 opreációs rendszer
  • 64 vagy 128 GB tárhely

Ami pedig különösen nagyon jó hír, hogy a Honor 10 is megtartotta a Honor-telefonok legnépszerűbb jellegzetességét, vagyis ahogy megjósoltuk, a 64 GB-os tárhellyel szerelt telefon

a 128 GB-os verzió pedig ennél húszezerrel lesz drágább.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon