Minden kiderült a tavalyi év egyik legváratlanabb telefonjának az utódjáról

A HTC tavaly elég nagyot gurított az U11-gyel, hiszen az utóbbi években kicsit halovány gyártó csúcstelefonja a legerősebb volt az androidos telefonok között, a kamerája pedig hónapokon keresztül vezette a DxOMark toplistáját, ami azért elég szép teljesítmény egy olyan mezőnyben, ahol mindenki a kamerával akar kitűnni. Érthető, hogy a hamarosan érkező U12-t már sokkal nagyobb érdeklődés övezi, mint a tavalyi telefont, a HTC pedig kicsit elébe is ment a dolgoknak.

A tajvani gyártó ugyanis tök véletlenül kvázi bemutatta az új telefont, amiről a teljes specifikációt és a hivatalos képeket is sikerült "kiszivárogtatni" a gyártó weboldalán.

Ez alapján a HTC ellenállt az idén mindent elsöprő divathullámnak, és szinte teljesen egyedi módon az U12-n nem lesz az iPhone X és az Essential Phone által elterjesztett notch, azaz a kijelzőbe belógó kamerafül. Ettől függetlenül persze a telefon kijelzője az U12-n is jóval hosszúkásabb, a keret pedig jóval vékonyabb lesz. Számok tekintetében ez azt jelenti, hogy az új teló hatcolos, 2880x1440 pixeles kijelzővel érkezik, ám a HTC sok más gyártóval ellentétben egyelőre nem vált OLED-re, hanem kitartanak az LCD mellett.

Az U12-ben természetesen a legújabb Snapdragon 845 procit találjuk 6 GB RAM-mal, emellett IP68-as vízálló védelmet is kap és természetesen sztereó Boomsound hangszórókat, amik szintén elmaradhatatlan részei az idei csúcstelefonoknak.

Ami a kamerát illeti, erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy idén már a HTC is duál kamerára vált, amelyek 16 és 12 megapixelesek lesznek, de ebből persze ugyanúgy nem derül ki, hogy a telefon mennyire lesz erős fotózásban, ahogy a tavalyi, egy szem 12 megapixeles kameráról sem tippelte volna meg senki, hogy az egyik legjobb lesz a duál kamerás mezőnyben.

Ami viszont már biztosan tudható, hogy a HTC U12 árban elég rendesen felveszi a versenyt az élmezőnnyel, ugyanis a telefon 920 dolláros áron kerül a boltokba, vagyis árkategóriában ugyanott lesz, mint a Samsung Galaxy S9 vagy a Huawei P20.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon