CIMON már első ránézésre is tiszta sci-fi volt, de most az ESA-nak köszönhetően végre nem csak képeken, hanem videón is megnézhetjük, mit művel.

A mesterséges intelligenciával felszerelt személyi asszisztenst még nyáron küldte fel az ISS-re az Európai Űrügynökség, hogy segítse Alex Gerst munkáját, és hatmillió dolláros ára mellett igazán az elképesztő benne, hogy a súlytalanságnak köszönhetően szó szerint repülve közlekedik az űrállomáson.

Erre úgy képes, hogy a robotot készítő Airbus 12 ventilátorral szerelte fel, amelyekkel CIMON pontosan be tudja állítani, hogy merre akar mozogni. A robot emellett képes információkat megjeleníteni a képernyőjén, videót rögzíteni, zenét játszani, élőszóban válaszolni a kérdésekre és még dolgokat is meg tud keresni önállóan.

És hogy milyen egy robottal együtt dolgozni? Nos, a videó tanúsága szerint a bemutatkozás után CIMON rekordgyorsasággal indult el a HAL-9000-ré válás útján, először azzal vádolta Gerstet, hogy gonoszul viselkedik vele, majd elkezdett arról érdeklődni, hogy az asztronauta nem szereti-e, hogy ő ott van. Reméljük, az ISS-en biztonságosan zárják a légzsilipeket.

Ezt látnod kell: lefilmezték a Nemzetközi Űrállomásról egy Szojuz-rakéta kilövését

Ha moziban látnánk ilyet, azt mondanánk, hogy ez aztán igazán ügyes számítógépes animáció.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában