Na jó, "legvadabb pletykáról" beszélni egy olyan telefon esetében, amiről már az is elterjedt, hogy teljesen keret nélküli kijelzőt kap és hogy egyáltalán nem lesznek rajta fizikai gombok, talán nem szerencsés, mindenesetre mi ennek a pletykának eddig nem sok hitelt adtunk.

A jellemzően elég megbízható tippekkel előálló KGI securities elemzője szerint ugyanis az Apple tényleg elbúcsúzik a telefon alján található Home-gombtól (eddig semmi meglepő, ugye), amit egy

function area névre keresztelt dologgal váltanak le.

Ez persze jelentheti simán azt is, hogy az Apple meghúzza azt, amit már szinte az összes többi gyártó, és virtuális irányító gombokat helyez el a képernyő alján, de előfordulhat, hogy ennél tovább mennek és a MacBookhoz hasonlóan az iPhone-ban is lesz egy teljesen személyre szabható érintősáv, amelyen az ikonok attól függően változnak, hogy éppen milyen alkalmazást használsz.

Amiatt sem kell aggódnunk, hogy a valódi kijelző így túlságosan kicsi lesz, ugyanis a KGI szerint az iPhone 8-ban egy hatalmas, 5,8 colos OLED kijelző lesz 2800x1242 pixeles felbontással. Ebből 5,15 colos lenne maga a kijelző, a többit pedig a már említett function area foglalná el. És még egy jó hír: a telefon így sem lenne nagyobb, mint a 4,7 colos kijelzővel szerelt változat, szóval még az is lehet, hogy a teljes előlapot lefedő kijelző is bejön.

(Nyitókép: Iskander Utebayev)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában