Jókora szarba keveredett a Facebook, miután bebizonyosodott, hogy a Cambridge Analytica nevű, politikai adatkezeléssel és szolgáltatással foglalkozó cég a közösségimédia-óriás adatait használta fel az amerikai választók befolyásolására reklámokkal, illetve személyre szabott politikai üzenetekkel.

A Cambridge Analytica állítólag a Brexitre is hatást gyakorolt – az újabb szálak pedig csak idővel fognak kibontakozni –, ami viszont eddig tény, hogy nagyjából 87 millió ember érintett az adatvédelmi botrányban. Nem is csoda, hogy hetek óta Zuckerbergékkel van tele az internetes sajtó, közben pedig az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is vizsgálatot indítottak a hatóságok a Cambridge Analytica ellen a Facebook-felhasználók adataival történő esetleges visszaélés miatt, valamint Zuckerberget is számadásra kérték – a szenátusi meghallgatására épp tegnap került sor.

A Facebook-vezér a meghallgatás közben

Közben a Facebook vezetősége próbál kievickélni a jókora gödörből, s menteni a menthetőt, így azon túl, hogy Zuckerberg teljesen elismerte a felelősségét, komoly szigorításokat vezetett be a Facebookon – így például rengeteg hamis profilt, illetve kamuhírekkel operáló oldalt távolítottak el az elmúlt időszakban, és külön fókuszt kaptak a magyarországi, brazíliai, mexikói, pakisztáni és indiai voksolások is, ugyanis a választások során megnő a manipulálni igyekvő bértrollok jelenléte a közösségi médiában.

A Facebook pedig egy olyan oldalt is létrehozott, amely segítségével bárki megnézheti, hogy kiszivárgott-e bármilyen adata a Cambridge Analyticához. (Az oldalt itt tudod elérni.)

Nem tudjuk, hogy a Facebook tűzoltó intézkedései későn jöttek-e, vagy még pont idejében, és azt sem, hogy mire lesz elég a teljes felelősségvállalás és a a sok sajnálom:

A vezetőség részéről láthatóan van hajlandóság arra, hogy az oldal működését átláthatóbbá tegyék, a személyes adatokat pedig jobban védjék, de kérdés, hogy ezek a reformok gátat tudnak-e szabni a globális méreteket öltő felhasználói bizalmatlanságnak, valamint az oldalt elhagyásra hívó mozgalomnak is. Egy dolog viszont biztos:

a közösségi média és a virtuális tér többé már sosem lesz olyan, mint előtte.

Az elmúlt hetekben ugyanis még a leghiszékenyebbek és a legóvatlanabbak is rádöbbenhettek arra, hogy bármennyire is virtuális, ez is egy kurva komoly valóság, amit bizony nem árt komolyan venni. Hogy komoly következményei lehetnek annak, amennyiben felelőtlenül, könnyelműen rákattintunk bármire, ami épp az utunkba esik – legyen szó a Facebookról, egy internetes híranyagról vagy egy egyszerű okostelefon-alkalmazásról.

Nagy pofon volt ez a botrány mind a Facebooknak, mind az e-mberiségnek, de talán még épp jókor jött. Hiszen a jövőnk a virtualitás és az digitalizálódás irányába mutat – az új világ ugyanakkor nemcsak új lehetőségeket, hanem új veszélyeket rejt. Mert az nem elég, ha megtanulunk lájkolni, szívecskézni, ha két pofára toljuk a cuki videókat, játékokat, a hashtegeket, a check-ineket és a szelfiket.

  • Azt is meg kell tanuljuk, hogy ebben a virtuális térben is meg kell védenünk magukat,
  • Na meg azt is, hogy hogyan tegyük ezt.

Mert a csalók és a tolvajok itt is jelen vannak, csak teljesen új módszerekkel dolgoznak.

Ez is érdekelhet:

Tudtad, hogy a Facebook még a telefonhívásaidat és az sms-eidet is figyeli?

Néhány kattintással ellenőrizheted, mennyit tud rólad a közösségi oldal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés