Számos oka volt annak, hogy a Google februárban visszavonulót fújt a Google Glassnek, és az Explorer program leállításával az okosszemüveget visszaküldték az újratervezési fázisba, de az összes probléma közül az egyik legsúlyosabb mégis csak az volt, hogy a szemüveg egyszerűen hülyén néz ki. És itt jön a képbe a Luxottica.

Tudod, ők az az olasz cég, akik nagyjából a napszemüvegek 80%-át gyártják, övég többek között a Ray-Ban és az Oakley is, és most a vezérigazgatójuk, Massimo Vian azt mondta, hogy szorosan együttműködnek a Google-lel az új Glass formatervezésében. Ez egy nagy ötlet, hiszen a kiterjesztett-valóság szemüveg előző verziója annyira hülyén nézett ki, hogy a viselőiket egy idő után glasshole-ként (glass=szemüveg, asshole=seggfej) kezdték el emlegetni.

Korábban is voltak már próbálkozások a dizájn finomítására, de az eredmény eléggé felemás volt

A Google Glass kinézete persze csak az egyik (bár minden bizonnyal a legnagyobb) probléma, amit a szemüveg fejlesztését februárban átvevő Tony Fadellnek meg kell oldania, a legutóbbi változatban ugyanis a kijelző sem volt az igazi (ebben például az Epson Moverio fényévekkel jobb), a kamera leginkább csak díszként szolgált, és a teljesítménnyel is akadtak gondok. Az utóbbival az új szemüvegben már valószínűleg nem lesz probléma, ugyanis a hírek szerint a Google Intel chipre váltja az eddigi OMAP processzort, ami komoly javulást hozhat a teljesítmény terén.

Ray-Ban Wayfarer, a világ legnépszerűbb napszemüvege

A legnagyobb feladat, amit meg kell oldani viszont egyértelműen a hangirányítás, mert hacsak a Google nem akar áttérni az Epsonhoz hasonló érintőpados megoldásra, akkor rá kell szoktatniuk az embereket, hogy mindent beszéddel irányítsanak. Bár ez nem ígérkezik egyszerű feladatnak, a személyi asszisztensek - mint a Siri, a Cortana és a Google Now - elterjedése ebben az ügyben elég erősen a Google malmára hajtja a vizet.

(Forrás: Engadget)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában