Két év múlva jöhetnek az első repülő autók

És ez most kivételesen nem teljesen vicc kategória, ugyanis a merész tervekkel nem valami noname startup állt elő, hanem a Volvo anyacége, a Geely.

Na jó, de honnan lesz a Volvónak (vagyis a Geelynek) egyszer csak a semmiből egy működő repülő autója? Előhúzzák az ingujjukból?

Majdnem, csak nem az ingujjukból húzták elő, hanem a mellényzsebükből, ugyanis ahelyett, hogy saját autót terveztek volna, egyszerűen felvásárolják a Terrafugiát, akik csaknem egy évtizede tervezgetik a repülő autóikat.

A Volvo anyacégének tervei pedig így máris nem annyira elrugaszkodottak a valóságtól, hiszen a Terrafugia Transitionnek már három éve elkészült a működő prototípusa, így valószínűleg volt elég idő a finomhangolásra is, és jelenleg már talán pont csak egy nagyobb összegű tőkebefektetés választja el a sorozatgyártástól.

A Terrafugiának egyébként ez (mármint a Transition) a "földhözragadtabb" modellje, ami sokkal inkább nevezhető négykerekű repülőgépnek, mint valódi repülő autónak. A levegőben mindenesetre egész ügyes, 650 kilométert tud repülni egyhuzamban nagyjából 160 km/h-s sebességgel. Az ára ugyan kicsit húzós, hiszen a 279 ezer dollárból (kábé 71 millió forint) már egy tisztességes Cessnát is vehetnél, de az előjegyzéshez elég tízezer dollárt letenned az asztalra.

Ennél is nagyobb dobás lesz viszont a 2023 környékén érkező Terrafugia TF-X, ami nagyjából a drónoknak, a repülőknek és az autóknak a keveréke, és akár 320 km/h-val is röpködhetnénk vele.

Mondjuk tény, hogy a Terrafugia a TF-X-et is már 2013 óta ígérgeti, és működő prototípust azóta sem láttunk, de talán most a Geely pénzével kicsit felpörögnek a dolgok.

Nem lesz könnyű dolguk, hiszen amíg a Terrafugia a valódi repülő autót tervezgette, számos cég (köztük az Airbus és az Uber) megtervezte a saját személyi drónját, amik a repülő autóknál is hatékonyabb választ adhatnak a modern közlekedés kihívásaira. Így még az a szomorú helyzet is előállhat, hogy mire megkapjuk az évtizedek óta várt repülő autóinkat, már az egész technológia egy ósdi, elavult dolognak fog számítani.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon