Az idei év egyik nagy slágere a fidget spinner, amit inkább nem fordítanánk le szó szerint, úgyhogy nevezzük csak egyszerűen csapágyas pörgettyűnek.

Hogy mennyire menő dolog mostanság egy ilyennel lazulni, nos, mi sem bizonyítja jobban, minthogy nemrég egy iPhone 7-et is vágtak tönkre lényegében azért, hogy egy igazán egyedi pörgettyűt eszkábáljanak belőle. Tegyük hozzá, hogy a játék nem rossz találmány, mert amellett, hogy

jó stresszlevezető és kiváló unaloműző, többek között segítheti az Asperger-szindrómások, az autisták és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban (ADHD) szenvedők koncentrálását is.

De ugyanígy képes elvonni fölöslegesen a figyelmünket, továbbá komoly pszichés függőséget okozhat – néhány iskolában és egyetemen már be is tiltották a használatát. Az elektromos változattal pedig érdemes nagyon vigyázni: pár nap alatt ugyanis két pörgettyű is felrobbant töltés közben az Amerikai Egyesült Államokban. (Bár azt egyelőre nem nagyon vágjuk, hogy mivel tud többet a tölthető változat az egyszerű mechanikusnál, de beismerjük, nem vagyunk pörgettyűszakértők.)

Az egyik leégett pörgettyű

Michigan és Alabama államban történt a két tűzeset, amelyekről a szülők számoltak be. A fidget spinnert épp töltötték, majd egyszer csak olvadni kezdett a kütyü, ezek után pedig kigyulladt. Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság megígérte, hogy kivizsgálja a két esetet, és azt javasolták az embereknek, hogy lehetőleg ne töltsék éjszaka az eszközt.

(forrás: Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés