Egy különös kínai arc tűnt fel az egyik agyonklikkelt videóban az elmúlt napokban. A felvétel elején az látható, amint büszkén lépked lefelé egy lépcsőn, miközben kezében valami kendőszerűséget szorongat.

A csupazöld táj, valamint a lágy dallamok teljesen megigézik az embert. Másképpen szólva: felkészítik őt az immanencia teljes átélésére, vagy inkább meghaladására. A szendén vigyorgó bácsi leér a lépcső aljára, kiterítené a köpenyt, és amikor már szinte halljuk a szájából azt, hogy „kici ócó”, elejti azt. Nem vitás, a tárgy valami természetfeletti erővel bírhat, ekkor felemeli a földről, majd megmutatja nekünk:

ez a cucc láthatatlanná teszi őt!

A kínai Indiana Jones – akit közeli ismerősei úgy nevezhetnek, hogy Jindanau Csonsze – minden bizonnyal megtalálhatta az Örök Lepelt; vagy valamilyen őrült tudós lehet, talán ő az ottani Emmett Brown vagy Rick Sanchez, aki vasárnaponként a sztúpa ajtaja helyett párhuzamos univerzumokat nyitogat ki. Utóbbi felvetés mellett szólhat az, hogy a 4. másodpercnél – ha jobban megfigyelted – egyszerre csak feltűnt a semmiből.

Mindenesetre a tag olyan erősre vette a figurát, hogy teljesen megbabonázta a kínai népet. A videót több mint 20 millióan nézték meg az elmúlt héten, többek között állami hírügynökségek is továbbosztották a tartalmat, ja, a közbiztonsági minisztérium bűnügyi részlegét is elvarázsolta a dolog – ki spirituális, ki hadászati szemmel nézte a dolgot.

Egyébként az elmúlt években valóban történtek áttörések a láthatatlanná tévő technológia terén, ugyanakkor nekünk van egy olyan erős gyanúnk, hogy a felvétel kamu, de azért fene tudja. Egy olyan világban, ahol Kim Dzsongun irányítja az időjárást, bármi megtörténhet, nem?

Visítani fogsz, ha megtudod, az észak-koreai diktátornak milyen szuperereje van

Sok cifra dolgot olvastunk már Kim Dzsongunról, de ez talán mindent visz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés