A Vivo mostanában elég sok borsot tör az Apple orra alá: nem elég, hogy a Nex-szel egy csomó olyan kihívást sikerrel vettek, ami az Apple-nek nem sikerült, de még a 3D-s arcazonosítójuk is sokkal kifinomultabb.

A Nex két leglátványosabb megoldása az volt, hogy a telefonon nincsen a kijelzőbe belógó kamerafül (notch), az ugyanis a telefon tetejéből ugrik ki, emellett pedig az ujjlenyomat-olvasót sikerült a kijelző alá beépíteni. Utóbbi különösen fájó lehet az Apple-nek, akik az iPhone X-nél hasonló megoldással próbálkoztak, de miután nem sikerült megoldani, kitalálták, hogy az ujjlenyomat-olvasó igazából tök béna, és az arcazonosításé a jövő.

Bár arcazonosítás több telefonban is van, az Apple megoldása abból a szempontból jóval kifinomultabb, hogy a Face ID egy mélységerzékelős 3D-s kamerát használ, ami harmincezer infravörös ponttal térképezi fel a felhasználó arcát.

Nos, ezt sikerült jelentősen felülmúlnia a Vivónak, akik a sanghaji Mobil Világkiállításon egy olyan technológiát mutattak be, ami háromszázezer infravörös ponttal rendelkezik, vagyis tízszer annyival, mint az iPhone X szenzora. A Vivo szenzora ráadásul állítólag három méteres távolságig képes lemodellezni az előtte levő dolgokat, jelentősen kibővítve a technológia lehetséges felhasználási lehetőségeit: a Vivo szerint a mozgásérzékelés (és persze az arcazonosítás) mellett arra is lehetőség nyílik, hogy virtuálisan felpróbálj ruhákat, és a szelfik szépítő funkciójánál is egészen új távlatok nyílnak meg.

A Vivo bemutatta a régóta várt csodatelefont

A Vivo Nex rendesen feladja a leckét az Apple-nek és a többi gyártónak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés