Megnyílt a kapu az univerzumra, és az a jó, hogy nem kell Elon Musknak, vagy Charles Simonyinak lenned, hogy eljuthass oda, elég, ha beveted magad a budai Millenárisba, ahol ezerrel dübörög a Nemzetközi Űrkiállítás!

Fedezd fel! Ismerd meg! Éld át!

Az űrutazás izgalmas története csak arra vár, hogy felfedezd. A Millenáris B csarnokában most testközelből ismerheted meg azokat a tárgyakat és eszközöket, amik kiemelkedő jelentőségűek voltak az emberiség galaktikus kalandjainak során. Sőt, a kiállítás végén azt is kiderítheted, milyen asztronauta válna belőled. Ezzel az interaktív tárlattal végre nekivághatsz életed legnagyobb űrkalandjának, köszönhetően a NASA Space and Rocket Centernek.

Az űrutazás lélegzetelállító története először Budapesten!

A 3000 négyzetméteren elterülő interaktív kiállításon teljes egészében megismerheted a NASA és az emberiség csillag közi kalandjainak teljes történetét, valamint napjaink érdekfeszítő felfedezéseit: kezdve a korai álmodozóktól, akik elsőként építették meg saját rakétájukat, át az eseménydús XX. századon, középpontban a Holdra szállásért folytatott űrversennyel, egészen a naprendszer határának feltérképezéséig. De megismerheted az űrkutatás ígéretes jövőjét is.

A világűr csak egy karnyújtásnyira

Vedd szemügyre testközelből és tapintsd meg a US Space and Rocket Center több száz darabból álló lenyűgöző gyűjteményét. Például a NASA küldetései során használt szkafandereket és begyűjtött holdkőzeteket, illetve az eredeti holdjárót, valamint a rakéták és űrkapszulák mását. Sőt ennél sokkal több minden vár még rád, amelyek arról mesélnek, miként vált a lehetetlen lehetségessé, és hogyan fejlődik azóta is töretlenül az űrkutatás. A kiállítás során ráadásul te is megtapasztalhatod az asztronauták elképesztő életét, mikor beülsz egy űrhajó pilótafülkéjébe vagy belépsz a MIR űrállomásra. Mindezektől válik a gyerekek és felnőttek számára a Gateway to Space egyszerre lenyűgöző, mindeközben ismeretterjesztő kiállítássá.

Válj asztronautává!

Mindazok, akik egykoron arról fantáziáltak, hogy asztronauták lesznek, most próbára tehetik űrhajós képességeiket kiképző táborunkban. Hogyan bírod a gravitációs erőt? Végre tudsz hajtani egy küldetést az űrállomáson? Elbírsz kormányozni egy űrhajót? Most kiderítheted!

Részletek a kiállítás honlapján.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés