Ezzel a pofonegyszerű előfeltevéssel fogtam hozzá a G Flex 2 teszteléséhez, amely az első résszel legalább két, addig nem létező dolgot honosított meg a mobiltelefonok világában:

• Az ívelt kijelzőt

• És az öngyógyító hátlapot

Ha nincs kedved visszaolvasni, akkor röviden a lényeg: a kettő közül az első volt a hasznos funkció, a második pedig az úgynevezett bullshit, amiről az internetet pillanatok alatt felégető, rendkívül látványos virál videókat lehetett csinálni, de a gyakorlatban nem nagyon működött (vagy legalább is nálam látványosan csődöt mondott).

A G Flex 2-nél maradt nagyjából ugyanez a felállás, vagyis hajlított kijelző= királyság, öngyógyító hátlap=bullshit, de azt hiszem, hogy utóbbiról a G Flex tesztjében már elég jól kifejtettem, hogy miért édesmindegy, hogy gyógyítja-e magát a hátlap vagy sem.

A telefon használati értéke szempontjából sokkal fontosabb, hogy az LG-nek egy év alatt volt ideje lenyesegetni azokat a vadhajtásokat, amelyek a még merőben kísérleti telefonként induló G Flexet tökéletlenné tették, így például az enyhén túlméretes, hatcolos kijelző a második kiadásban 5,5 colosra zsugorodott. Ennek köszönhető, hogy

a G Flex 2 a legkönnyebben kezelhető telefon

a mai csúcsmodellek közül. Emellett a legolcsóbb is, legalább is ha csak a nagy márkák kínálatát nézzük. Utóbbi megállapítás talán némi magyarázatra szorul, hiszen a G Flex 2 valahol a felső- és középkategória határán egyensúlyoz, viszont teljesítmény szempontjából abszolút tartja a lépést az élbollyal.

Csúcsteljesítmény olcsón

A januárban bemutatkozó G Flex 2 volt az első telefon, ami a Qualcomm új, nyolcmagos Snapdragon 810 procijával érkezett. Akik figyelemmel kísérik a teches híreket, tudják, hogy ennél jelenleg csak a Samsung Exynos procija izmosabb, ami viszont egyedül a Galaxy S6 kiváltsága, így a 3 GB RAM-mal megtámogatott G Flex 2 teljesítményben egyértelműen a HTC One M9, Sony Xperia Z3+, Huawei P8 és LG G4 által fémjelzett klubhoz tartozik. Ehhez képest kártyafüggetlenül már 122 ezer forintért hozzájuthatunk, amivel még a Huawei P8-nál is olcsóbb egy hajszállal.

Azt viszont el kell ismerni, hogy ha csúcskategóriáról beszélünk, akkor a G Flex 2-nél találunk jobban felszerelt telefonokat is, a mindössze 7,54 GB-nyi szabadon felhasználható tárhely például kifejezetten klausztrofóbiás érzéseket keltett bennem, igaz, cserébe kapunk egy nagyon jó Smart Cleaning-funkciót, amivel elég jól lehet gazdálkodni a viszonylag szűkös memóriából (ha meg mégis kevés lenne a hely, akkor jöhet a microSD-kártya).

A telefon legkevésbé prémium része a műanyag borítás, ami miatt a G Flex megjelenésre kicsit lefelé lóg ki a többnyire fémmel, üveggel és bőrrel borított felsőkategóriás telefonok közül, de ugyanennek köszönhető, hogy a kisebb terhelésre is ripityára törő topmodellekkel ellentétben a G Flex 2-t

nyugodtan gyűrhetjük, lapogathatjuk, ameddig jól esik, és még csak meg sem nyikkan.

Egy fém- vagy üvegborítású telefonnal ezt azért nem nagyon lehetne megcsinálni anélkül, hogy maradandó károsodást okoznánk neki.

Felismeri a gazdáját

Furcsa ezt éppen egy hajlított kijelzős telefonnál leírni, de az LG a G Flex 2 tervezésekor érezhetően a funkcionalitást helyezte előtérbe a látványos megoldásokkal szemben, ami egy különösen felhasználóbarát-telefont eredményezett. Az LG védjegyének számító hátlapi gombok például sokkal kifinomultabban működnek, mint a régebbi telefonokon, már-már olyan benyomást keltve, mintha érintésérzékeny gombokat nyomkodnánk.

A hátlapi gombok egyébként általában kényelmesebben használhatók, mintha a telefon oldalán lennének, amikor meg mégsem, mert mondjuk az asztalon van a teló, akkor igazából nincs is rájuk szükségünk, köszönhetően a számtalan gesztusirányítási funkciónak. A képernyőt például két koppintással ébreszthetjük fel, a hívásokat és ébresztést a telefont lefelé fordítva némíthatjuk, hívásokat pedig a fülünkhöz emelve fogadhatunk, tehát nem sűrűn lesz szükségünk a hátlapi gombok használatára, ha a telefon nincs a kezünkben.

Az extra funkcióknál maradva muszáj megemlíteni két érdekes újítást: az egyik az újabb LG telefonok felhasználói felülete, ami számos pozitívuma mellett végre lehetőséget ad arra is, hogy a Samsung Galaxy S6-hoz hasonlóan két alkalmazást futtassunk egyidejűleg. A másik a telefon képernyőzárjának a feloldási lehetőségei, amelyek között immár megtaláljuk a hang- valamint arcfelismerést is, és azt is beállíthatjuk, hogy a telónk a biztonságos helyeken (például otthon, munkahelyen) automatikusan feloldja magát.

Kamera és akksi

A G Flex 2-ben egy 13 megapixeles hátlapi kamera kapott helyet, ami minőség tekintetében nem sokkal marad el az LG G4-től vagy a Samsung Galaxy S6-tól. A lézeres autófókusz kiválóan teszi a dolgát, és a fényképező menüje is kellemesen letisztult, a telefonnal készült képek pedig azt hiszem, önmagukért beszélnek.

Nem túl erős pont az akkumulátor, ami normál használat mellett nagy üggyel-bajjal hozza az egynapos üzemidőt, viszont játékoknál már lehet vele problémánk, az Asphalt 8 például kevesebb, mint három óra alatt leszívta a 3000 mAh-os akksit. Ez a legtöbb telefonnál elég nyugtalanító lenne, viszont az LG utolsó mohikánként továbbra is rendületlenül kitart a leszedhető hátlap mellett, ami azt jelenti, hogy egész nyugodtan vihetünk magunkkal egy pótakksit vész esetére.

Kitűnő folytatás

A G Flex 2 egy nagyon jól összerakott telefon, aminek számos előnye van a versenytársakkal szemben. Ezek közül én csak kettőt emelnék ki: az egyik az ívelt kijelző, aminek köszönhetően a G Flex 2 a méretéhez képest valószínűtlenül könnyen kezelhető, a másik pedig a csúcskategóriás teljesítmény, amivel ilyen áron legfeljebb csak néhány kínai (magyar szolgáltatóknál jellemzően nem kapható) telefon tud versenyezni.

Az tehát egyértelműen bebizonyosodott, hogy a koreaiaknak érdemes volt folytatniuk a tavaly a G Flexszel megkezdett utat, és bár idén a Samsung Galaxy S6 és az LG G4 teremtette különösen erős felhozatal miatt a legjobb telefon címére nem nagyon fog pályázni a G Flex 2, az nagyjából biztosra vehető, hogy a kitűnő ár-érték arányával így is sok rajongót fog szerezni magának.