Hogy a lebegő hangszóró nem légből kapott ötlet, azt már eddig is sokan bizonyították, viszont most, hogy az LG-vel a nagy gyártók is elkezdtek rákapni a maglev technológiára, nagyjából biztosan kijelenthetjük, hogy 2017 a lebegő kütyük éve lesz.

A lebegő cuccok eddig főleg a feltörekvő startupok felségterülete voltak, akik előálltak már lebegő lemezjátszóval, mobiltöltővel és bonszaijal is, de a nagyobb cégeket mindeddig hidegen hagyta, hogy a látványhoz igen sokat hozzáad, ha a kütyüjeid nem csak úgy állnak az asztalon vagy a polcon, hanem lebegnek felette.

Különösen igaz ez egy hangszóró esetében, ami nem pusztán egy funkcionális doboz, mint mondjuk a router vagy a porszívó, hanem mindig jól látható (és hallható) helyen kell lennie.

A CES-en bemutatkozó Levitating Portable Speaker két részből áll: egyrészt van a dokkoló egység, amire a lebegő hangszóró néha leereszkedik, hogy feltöltse magát (egyben mélynyomóként is funkcionál), és van a lebegő része, ami a magas és középmagas hangokért felel. Az LG további technikai információkat egyelőre nem árult el a kütyüről, valamint azt sem tudjuk, hogy mikor és mennyiért fog a boltokba kerülni, de van egy olyan érzésünk, hogy ebben az esetben nem csak a hangszórót, hanem a látványt is rendesen meg kell majd fizetnünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában