Anita és Gyula saját tizenéves gyerekük számára keresett (volna) megfelelő programozósulit, de azzal kellett szembesülniük négy évvel ezelőtt, hogy az országban nincs olyan képzés, ahol floppylemezek és perifériák helyett a jelen és a jövő technológiát szívhatnák magukba a fiatal agyak. Vettek egy nagy levegőt és saját iskolát alapítottak, ami mára egymilliárdos bevételű nemzetközi hálózattá nőtt. A Logiscoolban évi több ezer gyermek szerez játékos formában programozói ismereteket, és láthatóan nagyon élvezik.

Van egy jó és a egy rossz hírünk: ha tuti startup-céget akarsz indítani, a fiataloknak szóló programozói suli jól szuperáló biznisz lehet. A rossz hír az, hogy az ötletet már levadászták, Csitári Gyula és dr. Breuer Anita házaspárként hozott létre olyan menő vállalkozást, amihez Balogh Péter, az NNG alapítója is szíves örömest csatlakozott befektetőként. Az iGO megteremtője azt mondja, jó helyen van a pénze, a Logiscool időarányosan a legjobban teljesítő befektetése.

Mitől annyira menő hely a Logiscool?

Balogh Péter egy korábbi interjúban azt mondta, egy startup akkor lehet igazán sikeres, ha saját problémára keresi a választ. “Az ember csak a saját hátát tudja megvakarni”. Breuer Anita tudta, hogy mire van szüksége kamaszkorú gyerekének egy jó programozósuliban: gyakorlati tudású fiatal oktatóra és trendi tananyagra. Ezt a motivációt egy pillanatra sem felejtette el, amikor a Logiscool oktatási rendszert férjével kidolgozták. A mára franchise rendszerben működő hálózat 40-nél is több oktatási helyszínen, hét országban várja a 6-18 éves fiatalokat. Nyáron tábori formában, az iskolaidőszakban heti foglalkozásokban üzemelnek.

Az a cél, hogy a fiatal iskolásokból digitális írástudókat hozzanak létre, akik beszélik a gépek nyelvét, értik a jövő technológiáját. Ezek a fiatalok zömében olyan szakmákban fognak elhelyezkedni 10-15 év múlva, amik ma még nem is léteznek. Azt meg ugye nem kell ecsetelni, hogy az egyetemek nincsenek arra felkészülve, hogy gyakorlati tudást adjanak a gyerekek kezébe. Ezzel szemben a Logiscoolban akár a LEGO robotok és drónok programozását is könnyen megtanulhatják.

Az alapítók szerint a legnagyobb előny, hogy fiatal oktatókat alkalmaznak, akik tudják, mik az igazodási elvek a tableten felnövő generációknál. A másik nagy erőssége a kurzusoknak, hogy a digitális fejlődés ütőerén rajta tartva a kezüket mindig aktuális tanmenetet tudnak alkotni, ezért kerülhet fel a videóvágás és a Minecraft is a tanulható képzések közé. A szülők tapasztalata ráadásul az, hogy a képzések után az iskolai tanulmányok is gördülékenyebben mennek.

Egy hétéves gyereket persze nem lehet bedobni a mély vízbe, és nem is egy vagy két programozói nyelv megtanítása a cél, hanem a logika, a gondolkodási mód épül bele a fejükbe játékos formába. Ők is programoznak végtelen ciklusokat, de nem a PHP-nak esnek neki, hanem egy vizuális programkörnyezetben rakják össze játékaikat. Azért az elég menő dolog, amikor a másodikos lányod büszkén jön haza az első foglalkozásról, ahol nem csak befonták a haját, de saját maga írt is egy játékot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában