Nem, nem egy bekeretezett GTA-poszter, bár az sem lenne ennél árulkodóbb. A retró hangulatú, egyedi játékkonzoljairól ismert Love Hultén ugyanis megint kitett magáért, a legújabb alkotása pedig a klasszikus, játéktermi játékgépeknek állít emléket.

A látszat ne tévesszen meg senkit, a falra szerelhető OriginX egy ízig-vérig modern számítógépet rejt, de persze aki hajlandó érte kipengetni a 2900 eurót, azt valószínűleg sokkal inkább érdekli, hogy a mogyorófából készült, retró kontrollerekkel felszerelt gépen orrvérzésig nyomhatja a Pongot és még kábé tízezer másik klasszikus játékot, mint hogy fut-e rajta a Witcher 3.

Hultén szokás szerint a legapróbb részletekre is odafigyelt, a 19 colos LCD-kijelző például egy olyan szűrőt kapott, ami a régi CRT-monitorok enyhén torzított képét idézi.

Ahogy említettük, az OriginX 2900 euró, azaz csaknem egymillió forint (936 ezer plusz vám és szállítási költség, egész pontosan), ennyi pénzért viszont azzal a megnyugtató tudattal térhetsz nyugovóra, hogy rajtad kívül mindössze 49 ember lakását díszíti ugyanilyen fali játékkonzol, amelyeket Love Hultén szokásához híven egytől-egyik a saját kezével rakott össze.

Íme a világ legexkluzívabb konzolja, ami nyolcszázezer forintba kerül

A Cary42-ből mindössze ötven darab készül, és több mint tízezer játékkal játszhatunk rajta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés