Az Everlast ránézésre egy átlagos füzetnek tűnik, de közelebbről nézve olyan, mint Liam Neeson az Elrabolva című filmben: van egy különleges képessége.

Mióta lehet laptopon, táblagépen vagy mobilon is jegyzetelni (bár utóbbi kettőn elég idegölő tud lenni), a jó öreg füzet már elég old school.

De az igazi grafománok tudják, hogy kézzel lapra írni totálisan más, mint begépelni a sorokat.

Néhányakat érzelmi viszony fűz a jegyzetfüzethez, páran jobban tudnak memorizálni, ha tollal papírra írnak, épp ezért még most is komoly tábora van a noteszeknek.

Viszont egyre fontosabb az is, hogy a jegyzeteinket mobilissá tegyük, és bárhonnan, bármikor elérhetőek legyenek. A Rocketbook nekik fejlesztette az Everlast jegyzetfüzetet.

A cég erre a pofon egyszerű termékre összesen 26 ezer dollárt akart gyűjteni, ehelyett közel 1,3 millió dollár (kb. 375 millió forint) gyűlt össze rá.

A trükk csak annyi, hogy az Everlast lapjai nem papírból, hanem poliészter keverékből állnak. Így azon túl, hogy strapabíróbb lesz, nedves ruhával le is törölhető a szöveg.

Persze csak akkor, ha speckó Pilot Frixion tollal írtunk rá.

A jegyzetelés után jön az igazi varázslat.

A füzethez mobilalkalmazást fejlesztettek, amivel beolvashatjuk jegyzeteinket, és tovább használhatjuk, tárolhatjuk őket a telefonunkon vagy számítógépünkön, vagy akár csak egy felhőben.

Az Everlast 34 dollárért előrendelhető a Kickstarterről, és erre kivételesen nem is kell sokat várni. Már áprilisban kiszállítják némi felárért.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés