Hosszú győzelmi szériát szakított meg a Falcon 9 tegnapi visszatérése, ugyanis a SpaceX tavaly december óta zsinórban négy többször felhasználható rakétát hozott vissza az űrből sikeresen. Ez most nem jött össze, a Falcon 9 visszatérése ennél drámaibbra nem is sikerülhetett volna.

Az élő közvetítés ugyanis éppen abban a pillanatban szakadt meg, amikor a rakéta elérte az úszó leszállóegységet, a nagy füst miatt pedig semmit nem lehetett látni abból, hogy a leszállás sikeres volt-e.

Mint kiderült, nem, és ezt maga Elon Musk közölte Twitteren, aki szerint a rakéta leszállás közben "hirtelen, nem tervezett szétszerelésen" esett át. Ez Musk szótárában azt jelenti, hogy a Falcon 9 felrobbant. A problémát az okozta, hogy a rakéta három hajtóművéből csak kettő működött tökéletesen, a harmadik viszont nem produkált elég tolóerőt, ami lehetetlenné tette a leszállást.

A SpaceX mondjuk lehet, annyira nem bánja, hogy így alakult, ugyanis a hangárjuk, amiben a sikeresen visszahozott Falcon 9 rakétáikat tárolják már hónapokkal ezelőtt megtelt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés