Míg azzal eddig is tisztában voltunk, hogy mit tartalmaz a földkéreg, a felső és alsó köpeny, illetve a külső mag, bolygónk legbelső, nagyjából 1200 kilométer sugarú részének lehetséges összetevőit már évtizedek óta kutatták a szakembereink.

A kutatók jelenleg úgy vélik, hogy a szilárd halmazállapotú belső magot nagyjából 85 százalékban vas, körülbelül 10 százalékban nikkel alkotja. A hiányzó 5 százalék beazonosítására a Tohoku Egyetemen dolgozó Ohtani Eidzsi, illetve kollégái létrehoztak egy ötvözetet vasból és nikkelből, amelyet később szilíciummal vegyítettek.

A keveréket alávetették a belső magban uralkodó környezeti viszonyoknak –magas hőmérséklet és extrém nyomásviszonyok –, és mivel azt tapasztalták, hogy a keverék viselkedése megfelel annak, amit a szeizmikus vizsgálatok során tapasztaltak, arra jutottak, hogy a hiányzó, nagyjából 5 százaléknyi összetevő nagy valószínűséggel szilícium.

Szóval nagyon úgy fest, hogy sikerült megkapnunk a Földünk legbelsejében található anyagok (szinte) pontos kombinációját,

ugyanakkor Ohtani elismerte, hogy további vizsgálatokra lesz szükség a szilícium jelenlétének megerősítéséhez, ami nem zárja ki, hogy más anyagok is találhatóak elvétve a belső magban. Simon Redfern, a Cambridge-i Egyetem professzora nagyon izgalmasnak nevezte az elvégzett kísérleteket, amelyek szerinte betekintést engednek abba, hogy milyen volt a Föld legbelsőbb része nem sokkal a 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását követően.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában