Három vadászgép különleges küldetést kapott: megállítani az évszázad napfogyatkozását néhány percre

Napfogyatkozás egyszerű nyelven fogalmazva ugye akkor jön létre, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, így lényegében a Hold részben vagy teljesen eltakarja a Napot. Tavaly volt is egy hatalmas menet az Egyesült Államokban, ugyanis 99 éve nem látott, a keletitől a nyugati partig tartó teljes napfogyatkozást élhettek át az észak-amerikai kontinensen – becslések szerint mintegy 200 millióan követték figyelemmel élőben a különleges természeti jelenséget.

Viszont amíg a Hold árnyéka több mint 2700 km/h-s sebességgel „halad tovább”, addig a Föld tengelyforgási sebessége ennek csupán a hatvan százaléka, nagyjából 1700 km/h.

Ezért három F–15E Strike Eagle típusú vadászbombázó különleges küldetésre vállalkozott még tavaly: az Idaho déli részéből felszálló trió megpróbálta minél jobban kimaxolni a nagy pillanatot azáltal, hogy tartani próbálták a lépést a távolodó holdárnyékkal. A cél a 3 perc elérése volt, erre pedig meg is volt minden lehetőségük, hiszen ezek a gépek a 3000 km/h-s sebességet is képesek meghaladni, és mint kiderült, a 2,5 machos tempó tényleg elégnek bizonyult a napfogyatkozásos misszió megvalósításához. A National Geographic pedig néhány napja tette elérhetővé a felvételt, amely bizony nem igényel extra kommentárt:

Nutopia

The Mountain Home AFB, Idaho aimed to intercept the Eclipse and stay in the moon's shadow for 3 minutes. #OneStrangeRock

Ez is érdekelhet:

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon