Mindenki azt várta, hogy az iPhone Xr eladási rekordokat fog döntögetni, de a hírek szerint ez a várakozás nem nagyon jött be eddig.

Olyannyira nem, hogy a Nikkei Asian Review szerint az Apple két legnagyobb gyárában, a tajvani Pegatronnál és a kínai Foxconnál 20-25%-kal vissza kellett fogni a termelést. Utóbbi gyárban például a 60 gyártósor közül csak 45 üzemel, és nagyságrendileg százezer telefonnal kevesebbet gyártanak naponta, mint korábban.

Ha így van, az elég nagy csalódás lehet az Apple-nek, hiszen az iPhone Xs-nél és Xs Max-nál jó egy hónappal később boltokba kerülő telefont az Apple kifejezetten azzal a céllal alkotta meg, hogy igazi tömegtermék legyen (már amennyire az Apple esetében egyáltalán van ennek a szónak értelme), elsősorban a nehezebben meghódítható Kínai piacot akarták vele letarolni. Bár a telefon itthon háromszázezer forintba kerül, nálunk szerencsésebb országokban 750 dollártól, vagyis alig 210 ezer forinttól indul az ára, vagyis jóval olcsóbb, mint a nevesebb androidos gyártók csúcskategóriás telefonjai.

Hogy ezekből a hírekből mennyi igaz, az már más kérdés, hiszen az elemzők (így a Nikkei is) néha eléggé mellé tudnak lőni. Év elején például rendre az iPhone X csalódást keltő eladásairól érkeztek hírek, mígnem kiderült, hogy a csúcsmodell még növelni is tudta az eladásokat az Apple korábbi telefonjaihoz képest. Éppen emiatt az Apple-nek még akkor sem kell feltétlenül aggódnia, ha az iPhone Xr-ről érkező hírek tényleg valósak, hiszen elképzelhető, hogy csak arról van szó, hogy jelentősen alulbecsülték, hányan lesznek hajlandóak megvenni a drágább telefon, ha van egy olcsóbb alternatíva is.

A teljes igazság valószínűleg soha sem fog kiderülni (kivéve, ha jövőre váratlanul kivonják a forgalomból az iPhone Xr-t), ugyanis az Apple éppen most jelentette be, hogy többé nem fogják közölni, hogy hány darab iPhone-t adtak el.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában