Manapság nincs könnyű helyzetben, aki nem lapát méretű androidos telefont szeretne, hiszen az iPhone SE-n kívül gyakorlatilag nincs is olyan telefon, aminek 4,5 colosnál kisebb kijelzője lenne, sőt, már az is nagyon ritka, hogy egy telefon ne ötcolos vagy annál nagyobb képernyővel érkezzen. Na ők fognak örülni a NichePhone-S-nek, ami tényleg akkora, mint egy bankkártya.

A kizárólag Japánban kapható teló nagyjából úgy néz ki, mintha egy okostelefonra ráhúztak volna egy számlapot is tartalmazó tokot, és talán egyszerűbb is, ha egy bankkártyához (vagy mondjuk egy bármilyen kártyához) hasonlítjuk, mint egy okostelefonhoz, mert a tulajdonságai alapján a NichePhone nem annyira telefon, mint inkább egy kiemelkedő képességekkel rendelkező műanyagdarab.

Ha így nézzük (mármint hogy a NichePhone igazából csak egy darab műanyag), akkor máris sokkal jobban fogjuk tudni értékelni, hogy

  • lehet rajta zenét hallgatni,
  • van benne 3G-s adatkapcsolat és Bluetooth,
  • valamint egy 550 mAh-os akksi,
  • és egy borzalmasan kicsi kijelző.

A telóban egy kétmagos MediaTek procit találunk, ami már 2013-ban is belépőszintűnek számított, és hogy tökéletes legyen a retro fíling, az operációs rendszere 4.2-es Android, ami szintén 2013 első felében élte a virágkorát.

Mindezek fényében talán kijelenthetjük, hogy a NichePhone-S-ben az egyetlen jó dolog az ára, ugyanis csak 88 dollárba, vagyis alig húszezer forintba kerül, de mi ennyi pénzért inkább vennénk egy új Nokia 3310-est.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában