Elon Musk bemutatta a szerencsés kiválasztottat, akit a SpaceX Mars-utazáshoz fejlesztett rakétájával a Holdig repítenek.

Ez az ember nem más, mint egy japán milliárdos, Mezava Juszaku, aki nyilván egy rakás pénzt fizetett az exkluzív utazásért, amire a tervek szerint 2023-ban kerülhet sor. Hogy mennyire exkluzív, azt talán elég jól érzékelteti, hogy a Holdra 1972 óta még asztronautáknak sem volt lehetőségük eljutni, vagyis 2023-ra már több mint ötven éve lesz, hogy ember utoljára az égitestre lépett (őt amúgy Gene Cernannak hívták, és az Apollo 17-misszióval jutott el a holdra 1972 decemberében).

Bár Mezava elődeivel ellentétben nem léphet a Hold felszínére, de a tervek szerint a Big Falcon Rocket kétszáz kilométerre fogja megközelíteni az égitestet, vagyis elég jó kilátása nyílik majd a Holdra. Elon Musk amúgy éppen tegnap osztott meg néhány új grafikát a tervezési szakaszban levő rakétáról, ami reményei szerint hamarosan nem csak a Holdig, de annál jóval távolabb is juttathatja az emberiséget.

Új képek érkeztek Elon Musk elképesztő Mars-űrhajójáról

Sajnos még mindig csak számítógépes grafikák, de ennyire jó minőségű képeket még nem láthattunk a BFR-ről.

(Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában